2014. július 17., csütörtök

Sziasztok!

Szerintem ti is észrevettétek, hogy ez a blog haldoklik... :/ Úgy döntöttem, hogy abbahagyom, de nem zárom be, talán egyszer újra írni fogom, de addig is itt az új történetem, remélem, ez is legalább akkora olvasótáborral fog rendelkezni, mint Az én életem. :) Új Hamupipőke történet

2014. április 23., szerda

9. rész

Tárátátátáááá! Íme a 9. rész. :) Nincs sok hozzáfűznivalóm. Csak annyi, hogy: KOMIZZATOK! PIÁLJATOK! IRATKOZZATOK FEL! :D

   Három hónap telt el, mióta felébredtem a kómából. Abból a kómából, amit egy autóbaleset okozott. Abból a kómából, aminek a következménye súlyos amnézia lett. Három hónapja nem láttam őt. Nem érintettem, nem láttam mosolyát, gyönyörű szemét... hiányzott. Hiányzott az a gyengédség, mely az utolsó pillanatokban volt. Mikor ajka... de az csak egy álom volt. Egy gyönyörű, fájdalmas álom.
   Viszont itt a valóság, ahol szülők nélkül maradtam. A másik autó vezetője túlélte, egy-két karcolással megúszta. A tárgyalásokra csak az ügyvédje jön, őt soha nem láttam. Ám az ítélethirdetésre muszáj lesz bejönnie. És akkor.. akkor esküszöm, megbánja, hogy megszületett.
   A malibui házunkban vagyis házamban ültem a nappali fehér, bőr kanapéján, a laptopomon a Twitter honlapja volt megnyitva. Nyugodtan böngésztem, mikor a csengő éles hangja vágta át a csendes teret. Sietve álltam fel a kényelmes helyemről, s szapora léptekkel mentem az ajtóhoz. A kulcsot elfordítva a zárban, nyitottam ki, a kapuban egy fiatal futár állt, kezében egy óriási csokor vörös rózsát szorongatott.
- Miss Parker? - kiált egyet, mire bólintok.
- Miben segíthetek? - teszem fel a kérdést közeledve hozzá.
- Csak egy aláírást szeretnék kérni Öntől, és már itt sem vagyok - nyújtja át mosolyogva a lapot, s a tollal a helyre bök, ahol alá kell írnom.
   Miután ezt megtettem, a csokrot átadta, s elköszönt. Vajon ki küldött nekem virágot? Senkit sem ismerek a szüleim vagyis a cégemnél dolgozó embereken kívül. Igen, egy lemezkiadó céget örököltem aputól. Méghozzá nem is akármilyet, Malibu legnevesebb cégét, így nincs gondom a pénzre, se semmi másra.
   Beérve a barackszínű nappaliba, leültem a kanapéra miután egy vázába öntöttem vizet, s letettem a fehér dohányzó asztalra a virágokkal együtt. A csokorból kikandikált egy kis boríték, csodálkozva kezdtem olvasni:
 ,, Kedves Hell!
 Sajnálom a szüleid, s ennek jeléül kérlek, fogadd szeretettel a 40 szál vörös rózsát. Nemsoká' találkozunk.
Üdv: Drew"
Drew?! Vajon ki lehet az? A cégnek, ha jól tudom, nincs ilyen nevű alkalmazottja. Mást pedig - mint már említettem - nem ismerek. Talán régebbről, még az amnéziám előtti életemből lehet egy ismerősöm.
   A laptopom azt jelezte, Twitteren üzenetem érkezett: ,, Remélem, megkaptad a csokrot. :) xx Drew"
Nincs vezetéknév megadva.
   Úgy döntöttem, felhívom Rosát, az egyetlen barátnőmet, hogy jöjjön át, beszélgessünk. Pár perc múltán meg is érkezett. Csak az ajtó nyitódását, majd záródását hallottam.
- Hell? - kiabált.
- Nappali - szóltam vissza, s pár másodperc elteltével a barackszínű helyiségben feltűnt az én vörös hajú, fekete haspólót rövidnadrággal viselő barátnőm. A fehér és krém színű bútorok között csak úgy virított, de én így szeretem őt.
- Mi jót csinálunk? - kérdezte a maga stílusában miközben lehuppant mellém a kanapéra.
- Rose, ismertem én valamilyen Drewet?
- Ne hívj így. tudod, hogy utálom. Amúgy, nekem nem számoltál be róla az elmúlt 19 évben - mosolygott rám. - De miért?
- Ezért - dobtam oda a levelet, majd az üzenetet is megmutattam.
- Mutass képet! Mutass képet! - kezdett tapsolni. - Úr Isten, de cuki. És ezek a rózsák. Ahw.. - imitált olvadást.
- Rosa! Rosa! Rosa! - hadartam. - Nyugi. Nincs róla kép sehol - lomboztam le.
- De azt írta, nemsokára találkoztok, szóval megtudjuk, ki is ő. És akkor  bedobja magát a szexállat Hell - vigyorgott, egy ragadozót előadva, aki az áldozatára ugrik. Ez esetben én voltam az.
- Tudod jól, hogy az az idő már elmúlt. Elmúlt az emlékeimmel együtt - mosolyogtam rá.
- Persze. Duma az egész. De Hell, azt hiszem, éhes vagyok - zárta le a témát.
- Menjünk, csináljunk valami ebédet - erre ő felpattant, és a konyhába rohant.
   Megcsóválva a fejem, indultam utána. Ő soha nem változik. Vagyis az eltelt  három hónapban mindig ilyen volt. Egy örökké éhes, bohóc lány, akinek az élet nagyon könnyű volt. Nem úgy, mint az enyém. Miután felébredtem a kómából, senkim nem volt. A szüleimet elveszítettem a balesetben, s hiába nem emlékszem rájuk, mégis felneveltek. Az egyetlen, aki akkor mellettem állt, Rosa volt. Minden napját a kórházban töltötte velem, miután kiengedtek, hozzánk vagyis hozzám költözött, majd vett egy házat ebben az utcában. Sokáig mesélt a múltamról, hogy milyen voltam, de még emlékképek sem ugrottak be.Csak a fekete sötétség, és semmi más.
   Mikor beértem a konyhába, Rosa már elkezdte kikeverni a palacsintatésztát, ám észrevette rajtam, valami nem oké.
- Héj! Fel a fejjel, tudom, hogy egyszer emlékzeni fogsz mindenre - ölelt át, s a hajamba szórt valamit.
Később kiderült, hogy az egy marék liszt volt... Így vette kezdetét a háborúnk, melyet nevetéssel, bohóckodással tarkítottunk. És amelynek egy hang vetett véget: twitteren üzenetet kaptam. Kezünkben megdermedt minden izom, egymásra néztünk, eldobtuk a lisztet - a konyhának már úgyis mindegy -, s rohantunk a nappaliba a laptopomhoz.
- Nyisd meg! Nyisd meg! - ordibált barátnőm.
   Amíg írtam be a zár kódját, elgondolkodtam. Vajon Ő írt, ha igen, akkor mit? Egyáltalán ki lehet, mit akarhat tőlem? Az, hogy honnan tud a szüleimről, nem kérdés. Minden hírben benne volt, a neten hetekig erről szólt minden. Viszont a másik sofőr nevét soha nem említették. Csak a hirdetéskor tudom meg, ki ölte meg a szüleimet. Ez pedig nem sokára - május ötödikén - meg fog történni.
   Sikerült feloldanom a zárat, s ekkor Rosa átvette - inkább kitépte - a kezemből a laptopot.
- Persze, nyugodtan - morogtam orrom alatt.
- Nyugtalanul is - kacsintott vigyorogva, majd elkezdte olvasni a levelet. - Kedves Miss Parker! Megkérem, holnap jöjjön be az irodába egy rövid megbeszélésre. Köszönettel : Mr. Barner - fejezte be, majd csalódottan felsóhajtott. - Pedig már azt hittem. Na mindegy, menjünk süssük meg a palacsintákat, éhen halok.
- Menj előre, én még válaszolok - mosolyogtam kissé csalódottan, hiszen én is beleéltem magam a dologba.
Megírtam a levelet, de nem tudtam elmozdulni. Úgy éreztem, válaszolnom kell neki:
 ,, Kedves Drew! Köszönöm, megkaptam, de sajnos nem tudom, ki maga. Hell."
   Pár másodperc múlva a Twitter jelzett, üzenetet kaptam. Rosa kidugta a fejét a konyhából, s már indult felém.
- Csak Barner válaszolt, nyugi - mondtam gyorsan, mire szem forgatva sarkon fordult, én pedig az üzenetre kattintottam. Pulzusom az egekben volt, tenyerem izzadt, talán megtudom, ki is ő.
 ,, Kedves Hell! Nem tegezhetnénk egymást? :) Legkésőbb Májusban találkozunk, bár kétlem, hogy kibírom odáig. Vigyázz magadra, és segíts a barátnődnek sütni. :) xx Drew"
A nappali ablakához rohantam, amely az utcára nézett, de csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani. Itt volt.
- Rosalina Pausini! - kiáltottam, mire ő pillanatok alatt mellettem termett. Tudta, ha az egész nevén szólítom, akkor fontos.
- Isabella Hell Parker! - tisztelgett vigyorogva.
- Most ne hülyéskedj! - szóltam rá. - Itt volt - bököm ki.
- A Mikulás? - csillan fel a szeme.
- Te idióta, Május elseje van  forgattam meg a szemeim.
- Akkor ki volt itt?
- Drew.
- Honnan veszed?
- Írt egy üzenetet - toltam felé a laptopom, s mikor elolvasta folytattam -, mikor az ablakhoz mentem, már csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani - fejeztem be.
- Láttad az arcát? Ferrarival jár a gyerek? Biztos kő gazdag - kezdte el mozgatni a szemöldökét.
- Áll le. Nem érdekel a pénze. Sőt ő sem érdekel - erre Rosa olyan " ezt te sem gondoltad komolyan " fejet vágott. - Most nem érdekel. Enni akarok - zártam le a témár.
   Ezután beléptünk a konyhába, de ahogy kinézett... inkább úgy döntöttünk, elmegyünk egy gyorsétterembe.
   Miután ettünk, és Rosa sem volt már éhes, úgy döntöttünk, úgyis vasárnap van, senki nincs a stúdióban, így beültünk a gyönyörű, fekete, tuningolt BMW-be, amely az enyém volt, s elindultunk. Rosa már teljesen megszokta azt a sebességet, amivel közlekedni szoktam, de hogy segítsen nekem, beszerzett egy szirénázó rendőrlámpát. Így még félre is álltak az autók, igaz, ha elkapnak, fizethetek, de ha azt nézzük, azt a kis büntetést meg sem érezi a pénztárcám. Ezekkel a gondolatokkal gurultunk be a stúdió épülete elé. Kiszálltunk, s nyugodtan sétáltunk fel a lépcsőkön a portához, ahol most Olga volt. Köszöntünk neki, majd folytattuk utunk abba a terembe, ahol már énekelt többek között Katy Perry, Usher és Pharrell Williams is ott énekelte fel a Happy című számát. És ahol persze unalmunkban mi szoktunk szórakozni, ugyanis én megtehetem. Na jó, ez picit egoista volt, viszont ez az igazság.
   Rosa leült a műszerfal elé, én mellé telepedtem, kezemben a gitárommal. Szegény már nagyon megviselt volt, a fa már nem is látszott a sok matricától. Általában én gitározok, Rosa pedig énekel. Ez most sem volt másként. Kezem saját életre kelt, magától fogta le az akkordokat, Rose pedig énekelni kezdett egy számomra ismeretlen dalt.
- You're crazy girl, crazy girl, you should know it - mosolygott rám közben.
   Olyan ismerős volt, de egyszerűen nem tudtam hova tenni. Mikor az utolsó akkord is véget ért, megkérdeztem Rosiet, hogy mi volt ez.
- Justin Bieber - All a round a world - mosolygott még mindig. Én viszont lefagytam.
Biztosan félre hallottam. Nem azt a nevet mondta. Lehetetlen.
- Bocsi, mit mondtál, ki énekelte? - tettem fel a kérdést.
- Justin Bieber. Miért? Eszedbe jutott valami? - állt fel a székről, s az arcomba mászott.
- Ja, nem csak mutatnál róla képeket? - kérdeztem lefagyva. A név semmit nem jelent. Vajon hány millió Justin Bieber van még a világon?! - próbáltam magam nyugtatni kevés sikerrel.
- Hell, itt vannak a képek - dugta orrom alá a telefonját.
   Amint megláttam az első képet, biztos lettem benne, ő az. Él, nem csak egy álom volt.

Na, skacok, ez egy giga hosszú rész lett... KÉREM A KOMIKAT, PIPÁKAT STB!!!! :D <3

2014. április 19., szombat

9. rész (előzetes)

Hello! Ahola! Hola! Ciao! Csing-csang-csung! Meg minden. Íme a 9. Rész ÚJ(!!!) előzetese. Remélem vannak még olvasóim, mindenesetre a 9. részt 3 komi után hozom (csak, hogy tudjam, vannak akik olvassák még a blogot, ha nem lesz meg a három komi, megértem, és nem lesz rész). Jó olvasást! :)

   Amíg írtam be a zár kódját, elgondolkodtam. Vajon Ő írt, ha igen, akkor mit? Egyáltalán ki lehet, mit akarhat tőlem? Az, hogy honnan tud a szüleimről, nem kérdés. Minden hírben benne volt, a neten hetekig erről szólt minden. Viszont a másik sofőr nevét soha nem említették. Csak a hirdetéskor tudom meg, ki ölte meg a szüleimet. Ez pedig nem sokára - május ötödikén - meg fog történni.
   Sikerült feloldanom a zárat, s ekkor Rosa átvette - inkább kitépte - a kezemből a laptopot.
[...]
   A nappali ablakához rohantam, amely az utcára nézett, de csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani. Itt volt.



Na de vajon ki volt ott? :D

2014. április 17., csütörtök

Aloha! :D

Sziasztok! Nagy hírem van, egyszerűen nem bírom tovább enélkül a blog nélkül, nagyon megszerettem, tehát folytatni fogom. A 9. rész előzetese (új) hamarosan felkerül, addig is olvassátok a másik blogom, amit Zsúval közösen írunk : http://a-mi-eletunk.blogspot.hu/ . Mille baci, xoxo.

2014. február 28., péntek

9. rész (előzetes)

Sziasztok! Köszönöm a komikat a részhez, és az első díjamat is. (: íme az előzetes, remélem tetszeni fog, holnap este hozom a teljes részt. (: jó olvasást!

   Az ágyamba bedőlve, mely az ablak alatt helyezkedik el, újra ő jut eszembe. Justin. Nem tudom, vajon létezik-e ilyen ember, ds mindig ő jár a fejemben. A barna szemei, a puha ajkai,  lénye. Legtöbbször vele álmodom, de a csók soha nem történik meg. Mindig eltűnik... Sajnos.
   Fejem megrázva nézek ki az ablakon, esik. Három napja megállás nélkül esik. A ház előtti park üres, akár a testem. Üresnek érzem magam nélküle. A gyerekek nem futkosnak, fogócskát játszva, a szerelmesek nem sétálnak kézenfogva, minden szürke.

2014. február 25., kedd

Díj #1

Szabályok:
-Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról
-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
-11 embert meg kell jelölni és linkelni.
-Nincs visszaadás, visszajelölés

11 dolog magamról:
- olasz nyelvet tanulok heti 20 órában
- van egy bátyám
- szeretek olvasni
- inkább rockot hallgatok
- barna hajam van
- fekete (majdnem) szemeim vannak
- a mostani kedvenc zeném: Nickelback - Rockstar
- az életben a célom, hogy híres énekes vagy író legyek   
- a legnagyobb álmom egy világ körüli út 
- van 2 macskám
- lusta vagyok...

1 .Kedvenc énekesed /bandád?
- Most a Nickelback.
2.Szereted a KECSKÉKET?
- Öhm... nincs bajom velük.
3.Kedvenc tantárgyad?
- Olasz :$
4.Mit kívántál utoljára?
- Nem tudom... Nem szoktam kívánni.
5.Mióta blogolsz?
- 2 éve
6.Szeretsz énekelni?
-Igen :$
7.Kivel álmodtál utoljára?
- Egy ismeretlen emberrel, akinek nem láttam az arcát.
8.Szereted a jégkását?
- Ez most komolyan egy kérdés?! Persze! :)
9.Melyik a kedvenc színed?
- Fekete
10.Milyen telefonod van?
- Nincs telefonom.
11 .Kedvenc állatfaj?
- A barátaim :D
 
11 kérdésem:
1. Miért kezdtél el írni?
2. Mi a legfontosabb az életedben?
3. Tudja valaki, hogy írsz (család, haverok)?
4. Szeretsz sportolni?
5. Füzetbe vagy gépbe írsz?
6. Milyen napod volt?
7. Miért másak a pénzes emberek a többieknél?
8. Ha belebújhatnál egy sztár bőrébe, ki lenne az?
9. A történetedbe valamilyen szinten magad is beleírod?
10. Családi házban laktok?
11. Szereted a csokit? :D 
 
Akiknek tovább küldöm:
 
Több blognak nem küldöm, nem olvasok többet.

2014. február 21., péntek

8. rész 2/2

Sziasztok! Igazából ezt nem akartam külön bejegyzésbe írni, de hosszú is lett, meg észrevételem is van... Iszonyatosan jó érzés, mikor csoportokban nézem a blogokat, megnyitom őket, és vagy egy teljesen ugyan olyan vagy egy iciri.picirit megváltoztatott változatát látom a blogomnak... Már három ilyen blogot találtam, amiket 1-2 hete kezdtek. Na mindegy. Remélem az illetők örülnek, hogy sikert aratnak a sztorimmal :D VÁROM A KOMIKAT, PIPÁKAT, FELIRATKOZÓKAT! (valahogy nem gyűlnek :((( ) Jó olvasást, loveya all! <3 :*

   A városban vagyunk egy szabónál. A gyönyörű méregzöld ruha, melynek szegélye arany hímzésekkel tarkított, gyönyörűen fest rajtam. Justin mellettem áll a - csupán erre az alkalomra szabott - ruhájában, mely fekete, elegáns cipőt, nadrágot és zakót foglal magába. Az utóbbi zsebében egy a ruhámhoz színben illő kendő van betűrve. Haja szanaszét áll, így fogja át derekam. A hölgy, aki már elég idős, könnyeit törölgetve nézi pátosunkat. A szelíd kis házban, mely kisebb, mint Justin palotájának negyede... kristályként ragyogunk. Justin engem néz, ám én inkább gyönyörű magassarkúmra szegezem tekintetem. Nagyon érdekesnek tűnik. Bieber állam alá nyúl, ezzel megemelve fejem, s kényszerítve, hogy szemébe nézzek. Azokba a csodás, elbűvölő, barna szemekbe.
- Mehetünk, Sissy? - mosolygott rám, s egy frissen mosott hajtincset fülem mögé tűrt. Szégyenlősen bólintottam, mire az idős hölgy felé fordult, s egy köteg pénzt adott át neki. - Köszönjük a csodás ruhákat, Mrs. Johnson.
- Ugyan Mr. Bieber. Vigyázzon a kisasszonyra, gyönyörű párt alkotnak. Remélem, az esküvői ruhát is én fogom tervezni - mosolygott a hölgy.
   Esküvő? Ugyan már. Én csak egy cseléd vagyok.
   Justin még beszélt néhány szót, amit nem értetem, majd kéz a kézben, avagy kar a karban vonultunk el a lovaskocsiig, melyet négy, gyönyörű, fekete ló húzott. Bieber besegített, majd ő is beült.
   A lovak lassan indultak, hisz sok ember volt körülöttünk. Mindenki a gyönyörű fekete kocsit bámulta, melynek két ajtajára arannyal festették rá Bieber monogramját.
   Hamarosan elhagytuk a várost, s egy lámpákkal szegélyezett útra tértünk. A lovak patái kopogtak a köveken, a kocsi rázkódott. Közben Justin ecsetelte, hogy viselkedjek:
- Sehova sem mehetsz nélkülem, mindig belém karolsz, és csak azzal beszélsz, akivel megengedem. Remélem tudsz táncolni, mert azt is kell majd - mondta, közben kérdőn nézett rám, mire bólintottam. -Remek. Anyámmal, ahogy a töbiekkel is tisztelettel bánj, de ne engedj tlú sokat. Itt nem cseléd vagy, hanem a jegyesem - mutatott az ujjamat díszítő gyönyörű, arany gyűrűre, melynek közepén egy gyémánt ékeskedett, melyet a szabóhoz menet vett nekem.
   Bólintásommal jeleztem, hogy értem, s ezután nem esett több szó az úton.
   Szürkület. Az erdőben vagyunk. Még mindig nem értünk oda. A táj gyönyörű. Itt-ott egy kis kunyhó, melyekből kisgyerekek rohannak ki, hogy megnézzék, ki jár arra, s mosolyogva integetnek nekünk, melyet én viszonzok is. Ám Justin csak mered előre, teljesen rideg. A vörös ülésen kényelmesen helyezkedem el, s nézek ki az ablakon.
   Az út mellől eltűntek egy ideje a lámpák, így a fényt a kocsin lévő lámpások adják. Az erdő kezd ijesztővé válni, s mindenféle állat hangokat hallok. Egy közelből jött bagoly huhogására megrémülök, s Justin ölében kötök ki. Vér vörós arccal nézek fel mosolygós arcába, s le akarok szállni róla, ám nem engedi. Jobb kezét hátamra simítja, ballal derekam öleli át.
- Nem sokára odaérünk. Addig se félj, megvédelek - suttogta, s arcomra nyomta ajkait.
   Hasamban bizsergéshez hasonló érzés költözött, s nem akart eltűnni onnan. Nem értettem. Semmit sem értettem. Ám egy biztos, a hátralévő utat Justin ölében tettem meg.



A kocsi valóban nem soká' megállt, Bieber kiszállt, s engem is kisegített. Így szemben találtam magam egy gyönyörű épülettel. Falai fehérek, ablakok borították. Az erkélyen emberek sokasága állt, s beszélgettek. Felsétáltunk a lépcsőkön, s be a nyitott ajtón. A hallba léptünk. Két lépcsősor vezetett az emeletre, a plafonról egy kristályból készült csillár lógott, bevilágítva az egész teret. A sok embertől sajnos többet nem láttam, de ez is csodásvolt.
   Nezelődésemből egy gyönyörű hölgy szakított ki.
- Justin, végre megérkeztetek - ölelte meg.
- Sajnálom, új kocsisom van, és eltévedt az úton - mosolygott Bieber. - Anya, bemutatom a jegyesem : Sissy - fogta meg derekam, s húzott magához. - Sissy, ő Pattie, az édesanyám.
- Örvendek, Mrs. - mosolyogtam.
- Szintén, Sissy. Örülök, hogy a fiam boldog melletted - mosolygott rám. - Viszont ideje lenne megnyitni a bált az első tánccal, amely titeket illet - fogta meg a kezünket, s húzott a hall közepére. Intett a zenészeknek, s felcsendült egy dallam.
   Az emberek egy körbe álltak, s minket néztek mosolyogva. Justin egyik kezét hátamra, míg én vállára vezettem, a másikkal egymásét fogtuk. A gyönyörű dallamra kezdtünk táncolni, s úgy éreztem, mindenki eltűnt a hallból, csak mi maradtunk. Arcára vezettem tekintetem, s egymás szemébe néztünk. A varázslatos pillanat tovább fokozódott. Lassan hajolt felém, a zene leállt, teljes csend letz. Mindenki minket nézett. Ajkait enyéimnek érintette, óhh, azok a puha ajkak. A bizsergés újra visszatért. Az idő megállt. Csak mi léteztünk. Ám mielőtt megcsókolhattuk volna egymást, az emberek, a ház, a zenekar, Justin... mindenki elntűnt. Csak egy éles fényt láttam.


Várom a komikat, tippeket, pipákat, feliratkozókat! <3

2014. február 14., péntek

8. rész 1/2

Sziasztok! Hola! Ciao! Hi! Meghoztam a következő, azaz a 8. Rész első felét. Jó olvasást hozzá. Komikat, feloratkozókat, pipákat várom! U.i.: Mindenkinek boldog Valentinnapot/Penteket(kinek mi)! :)


Henrik eltűnt, ahogy a fekete mén is. Én pedig lassan indultam az alak fele.
   Ha ő az, nem úszom meg az újabb verést. Minden végtagom remegett, ahogy egyre közelebb értem hozzá. Felső testét semmi nem fedte, fekete vászon nadrágot viselt. Ő volt az, ez már teljesen biztos. Ezt nem úszom meg, meg fog verni - siránkoztam magamban.
   Ahogy közeledtem felé, alkohol szaga csapta meg az orrom, ivott. Elé értem.
- Uram! - szólaltam meg, miután ő csak nézett rám.
- Ülj le, Sissy! - szavait alig értettem, de hogy megerősítse őket, megpaskolta maga mellett a fa lépcsőt. Félve ültem le, mire újra beszélni kezdett. - Tudod, mióta Selena elhagyott, nem vagyok önmagam. Nőfalónak neveznek, pedig nem is ismernek. Elítéltek. Azt mondták, én ölettem meg őket - miközben beszélt, a tavacskát nézte. A csillagok gyönyörűen világítottak az égbolton, ám a Hold feléjük tornyosult, akárcsak Justin. Óvatosan felém fordult, majd folytatta. - Én soha nem tennék ilyet, Sissy. Én szeretem őket - súgta könnyes szemekkel. Bizonyára ezeket nem mondaná el józanon, így hallgattam tovább. - Anyám ki nem állhatta Selenát, szerinte csak jó családba akart házasodni, de nem így volt... - sírta el magát. Ajajj...
- Justin, nem lesz semmi baj. Gyere, bemegyünk - nyújtottam felé a karomat, s bevonszoltam a szobájába.
  Amint feje elérte a párnát, el  is aludt. Kimentem a szobájából, majd az enyém felé vettem az irányt.
   Már idejét sem tudom, mikor fürödtem utoljára, de most túl fáradt voltam hozzá. Befeküdtem ágyamba, s csak bámultam a plafont. A kis ablakon kipillantva csodáltam a csillagokat, a Holdat. Vajon mi lehet most anyával? Biztosan jól van.
   Hirtelen hangokat hallottam. Egy sípolást, és egy férfi hangot:
- Bella, maradjon velünk!
Ezután a sípolás elállt, csipogás vette át a helyét. Csupán ennyi volt az egész, de nem értettem semmit. Ki az a Bella? És mi volt az a sípolás? Egyáltalán miért hallottam? Megőrültem volna?
   Szemeim maguktól csukódtak le, hiába küzdöttem ellenük.
   Másnap még a Nap első sugarai előtt felébredtem. Justin reggelije már az konyhában volt. Will az asztalnál mosolyogva reggelizett, az egyik hö,gy az ebédet főzte, a másik a kertben szorgoskodott, én pedig kezemben a tálcával egyensúlyoztam Bieber szobája felé.
   A kopogás után, mivel nem jött válasz, beléptem, s láttam, Justin még az igazak álmát alussza. A reggelit az asztalra téve indultam ki, mikor egy rekedt hangot hallottam meg:
- Ma megyünk a ruhádért az esti bálba.
Jézusom, ma szombat van.
- Rendben, Mr. Bieber - válaszoltam feléfordulva. - Engedelmével - intéssel jelezte, mehetek.
   Gyorsan elhagytam a szobát, a nappaliba menekültem.
   Az eddig barátságosnak tűnő lila falak, most mintha gonoszságot sugároznának. Mintha figyelmeztetnének valamire. A keleti fal hirtelen feketévé vált. Nem hittem a szememnek. Sűrűn kezdtem pislogni, de semmi sem történt. Már teljesen biztos, hogy megőrültem. Nem soká' a nyugati fal is fekete lett. Na jó, ebből elég. Sikítva rohantam ki az udvarra, s ültem le egy padra a pázsit közepén.
   Pár pillanat múlva Justin rohant ki az udvarra. Sápadt arccal, kómásan ült le mellém.
- Mi a baj, Sissy? - kérdezte aggódva.
- A fal - kezdtem, de úgy sem hinne nekem. -  Semmi baj nincs, Mr. Bieber - suttogtam.
- Mehetünk a ruháért? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam, s beindultunk.


2014. február 13., csütörtök

8. rész (előzetes)

Sziasztok! Íme a 8. Rész előzetese, de mielőtt elkezdenétek olvasni, BEJELENTÉSEM VAN!!! Úgy érzem, ha így folytatom a történetet, nem fogom tudni végig írni, ez még sok nekem. Ezért egy csavar lesz a történetben, és teljesen máshogy fog folytatódni. Sajnláom :/
Holnap jön a teljes rész!:)<3 jó olvasást, mille baci <3

   Henrik eltűnt, ahogy a fekete mén is. Én pedig lassan indultam az alak felé.
   Ha ő az, nem úszom mg az újabb verést. Minden végtagom remegett. Egyre közelebb értem hozzá. Felső testét semmi nem fedte, fekete vászon nadrág takarta lábait. Ő volt az, ez már teljesen biztos.. Ezt nem úszom meg, meg fog verni újra. - siránkoztam magamban.
   Ahogy közeledtem felé, alkohol szaga csapta meg az orrom, ivott. Elé értem.
- Uram! - szólaltam meg, miután ő csak nézett rám.
- Ülj le, Sissy! - szavait alig értettem, de hogy megerősítse őket, megpaskolta maga mellett a fa lépcsőt. Félve, óvatosan ültem le, mire újra  beszélni kezdett.

2014. február 6., csütörtök

7. rész

Sziasztok! Ciao! Hi! Meg minden :D Bocsi a késésért, de net hiányban szenvedek, tehát nehéz időben hozni a részeket. A kihagyás ellenére remélem olvassa még valaki a blogom... :)  jó olvasást a részhez, mondjatok véleményt!:))

*Sissy szemszöge*

Miután Willt elvitte Justin, csend honolt a hzára. A két asszony újra a dolgára ment, ám nekem Bieber nem adott semmi munkát, így az udvarra mentem. Gondolataimba mélyedve ültem a pavilon lépcsőén, mikor mozgást láttam az erdő felől. Megijedtem, felpattantam,és a ház felé indultam?
. Maradjon! Ne féljen, nem bántom - szólt egy kellemes hang. - Jöjjön vissza, kérem! - átgondoltam szavait, s nem tudom, mi vitt rá, de megfordultam.
   Ezy jól öltözött ifjúval találtam szembe magam. Barna nadrágot, s felsőt viselt, hátán fékete, arany köpeny terült el.
- Ki maga? - kérdeztem a  távolságot megtartva. Míg ő az egyik diófa tövében állt, addig én a pavilontól pár lépésre.
- Henrik herceg, a Barchi (ejtsd: Barki) családból. - És a hölgy pedig...? - felelt meghajolva.
   Egy herceg áll előttem. El sem hiszem. Hogyan kell egy királyi sarjjal viselkedni? Mi van, ha csak meg akar téveszteni.
- Mit keres itt egy herceg? - tettem fel a kérdésem figyelembe sem véve az övét.
- Velem taetana egy sétára, Miss? - mosolygott rám, miközben kezét nyújtotta felém. Látta félelmem, így újra megszólalt. - Ne féljen, nem bántom Önt.
   Óvatosan belékaroltam, mire megnyugtató mosolyt küldött felém. Úgy éreztem, semmi baj nem érhet, míg vele vagyok. Ezzel az érzéssel indultunk az erdő felé. A felismerés, mint villám, csapott belém.
- Uram, nem hagyhatom el a ház területét Mr. bieber engedélye nélkül - húztam el kezem tőle,  mire rám nézett gyönyörű kék szemeivel.
- Nem lesz baj. Mr. Bieber csak holnap tér haza, mikor a nap az égbolt tetején lesz. Addig van időnk - momdta nyugtatón, s újra kezemért nyúlt. - Hölgyem - kezdte, mire csúnyán néztem rá, ő pedig elmosolyodott. - Kisasszony, kérem, tartson velem. Ígérem, semmi bántódása nem esik.
   A házra néztem. Némi félelem volt bennem, ugyanis, ha Justin hazaér, és engem nem talál itt, újra megver. Vagy rosszabb. És ez a férfi, Henrik, honnan tudná, hogy mikor ér vissza? Felelőtlenség lenne elmennem egy ismeretlennel. Jobb lesz, ha bemegyek a házba, a szobámba.
   De mire ezt végig gondoltam, már egy fekete mén mellett álltunk. Hosszú sörénye fonatokban lógott bal oldalára. Testét fekete, oldalán arany hímzéssel tarkított köpeny takarta, akárfsak Henrik hátát. A herceg karját tartotta, így feltudtam ülni a nyeregbe. Ezután ő is felült mögém, s így indultunk el.
   Utunk egy gyönyörű erdei ösvényen át vezetett. Mohával borított kövek szegélyezték, az utat itt-ott benőtte a fű, de voltak helyek, ahol még látszott a régen lerakott kövek néhánya. A fák levelein átsütött a Nap sugara, a madarak csicseregtek, az egész idilli pillanat lenne, ha nem Henrik, hanem az én barna hajú, barna szemű hercegem ülne mögötten. Mi? Nem. Nem szabad! Nem gondolhatok így Justinra. Nem lehetek belé szerelmes. Nem történhet meg.
   A tengerparton ültünk, a Nap a tengerbe bukott, utolsó sugarai megcsillantak a vizen.
- Nem is tudtam erről a helyről, bár hogy tudtam volna, eddig a házban voltam - mondtam csodálattal nézve a vizet.
- Szeretem ezt a helyet, itt magam lehetek. De sajnos ritkán járok e vidéken. A kastélyom délen van, Meri City mellett - bámulta ő is a tengert.
- Soha nem hallottam még róla.
- Gyönyörű hely, egyszer elviszem oda - mosolygott rám, mire elpirultam. - Kisasszony, induljunk vissza. Nem jó sötétben mászkálni - mondta, én pedig bólintottam.
   Csak reméltem, hogy Justin nincs még otthon. A hasamon a folt sem tűnt még el.
   Újra a mohás úton mentünk, itt.ott bagoly huhogott, s most a Hold fénye s a csillgaok világítottak át a lombokon. Nem soká' feltűnt a ház alakja, s a fáklyákkal kivilágított kert. A pavilon lépcsőjén ült valaki, megijedtem.

Hagyj nyomot magad után! :) <3 lofe ya all! :D

2014. február 3., hétfő

7.rész (előzetes)

Sziasztoooook! Végre meghoztam az előzetest, holnap hozom az egész részt :) bocsi, hogyennyit kellett várni rrá, de  nem tehetek róla. Naaaaa mindegy. Várom a komikat, pipákat, feliratkozókat :)<3

Megijedtem, felpattantam és a ház felé indultam.
- Maradjon! Ne féljen, nem bántom - szólt egy kellemes hang. - Jöjjön vissza, kérem! - átgondoltam szavait, s nem tudom mi vitt rá, de megfordultam.
   Egy jól öltözött ifjúval találtam szembe magam. Barna nadrágot s felsőt viselt, hátán fekete, arany köpeny terült el.
- Ki maga? - kérdeztem a távolságot megtartva. Míg ő az egyik diófa tövében áltt, addig én a pavilontól pár lépésre.

Na, szerintetek ki lesz a ifjú? Kedves lesz vagy gonosz? Várom a tippeket, és komikat. Vajon Justin mit csinál Willel? Egy extra hosszú résszel készülök. :) mile baci :*

2014. január 30., csütörtök

Ciao! hola! sziasztok!

Sziasztok! Sajnálom, de ma nem tudom hozni az új részt, mert nincs otthon net..:/ de jövőhéten pótolok!!!! Sajnálom, mile baci!:):*

2014. január 24., péntek

6. rész

Ciao! Hola! Hi! Sziasztok! Csing csang csung! Meg minden :D Szóval meghoztam a részt! :D KÉRDÉSEM LENNE!!! Írtam egy versnek induló rap valamit, ami nem mindenhun gyün ki ritmusra, de az érzéseimet írja le. Kitehetem ide vagy nem vagytok rá kíváncsiak? :) Jó olvasást a részhez! :) Várom a komikat, pipákat éééééés a feliratkozókat. :) <3 Love ya all. <3

*Sissy szemszöge*

Óvatosan végighúzta száját számon, majd remegő hangon megszólalt:
- Látod, menne. Tudom, hogy jól fog sikerülni a szombat. Utána pedig elfelejtjük - suttogta ajkaimra.
   Nehezen vettük a levegőt, ám ő nem csinált semmit. Úgy éreztem, megerősítésemre vár, így bólintottam egyet. Beszélni nem lett volna erőm. Az összeset elszívta pusztán a közelségével. Teljesen elgyengültem. Mikor láttam, hogy arca újra közeledni kezd, lehunytam a szemeim, ám semmi nem történt. Rebegve nyitottam ki a nem rég lezárt részét testemnek, s így újra megláthattam Justin arcát, melyen gonosz mosoly játszott. Szemeiből eltűnt a vidámság, helyét a pimaszság, majd a döbbentség vette át. Valami átvillant az arcán, eltávolodott tőlem, és elfutott. Pár pillanat múlva egy atócsapódás hallatszott, s újra teljes lett a csend.
   Nem értettem semmit, teljesen elkábultam. Gyengén rogytam le a kanapéra, majd mikor agyam kitisztult, elindultam vissza a könyvtárba.

*Justin szemszöge*

   Nem tudom, mi ütött belém. Én soha nem fogok megcsókolni egy cselédet. Soha. Selena után nem volt senkim. Úgyéreztem, senki nem elég jó hozzá képest, de aztán jött... Nem. Senki nem ért fel hozzá, és nem is fog. 
   Bementem a könyvtárba, és az egyik polcról levettem a naplómat. A nem rég írt sorokat kezdtem olvasni :
,,Soha nem hittem volna, hogy sajnálni fogok egy cselédet. Aztán jött ez a lány. Az ártatlan tekintete Selenáéhoz hasonlított, vonzott a lány. Fura, de úgy érzem, él még, ahogy a lányom is. Az én szerelmeim..."
   Becsaptam a naplót, felpattantam, s a padlásra mentem. Leültem a hangszer elé, majd a legszomorúbb dalt játszottam újra meg újra. Akkor írtam, mikor Selena elment. A címe "Alone". A zongora sírt ujjaim hatására, majd elhalkult, ahogy hangom is. Kiszökött könnyeimet törölgetve ültem gondolataimba mélyedve.Úgy éreztem, újra az voltam, aki akkor.
   A padlásra vezető ajtóra néztem, s láttam, akkor csukódik be. Gyorsan felpattantam a zongora elől, s rohanni kezdtem az ajtó felé. Ha elkapom, nagyon megbánja, hogy hallgatózott.

*Sissy szemszöge*

   Visszamentem a könyvtárba, majd ahhoz a polhoz léptem, ahova a könyvecskét tettem. Nem volt ott, így folytattam tovább a munkámat. Kis idő után zongora szó hallatszott, majd később csatlakozott hozzá egy énekhang is. Justin volt az. Énekelt... érzéssel. Ezt meg kell néznem - gondoltam magamban, majd a munkát ott hagyva indultam a hang után. 
   Nem soká' egy ajtó előtt találtam magam. Óvatosan nyitottam ki, majd bekukucskáltam. Justin ült a hangszer előtt, és énekelt egy gyönyörű, ám szomorú dalt. Sírt, és én is sírtam. A dal megsiratott. Az egyedüllétéről szólt, miután a felesége és a lánya elment. Az űrről, ami benne keletkezett. Gyönyörű, érzelmes dal volt. Ez egy teljesen más Justin, egy olyan Justin, aki tud érezni. 
   Elhalkultak a hangok, én pedig óvatosan visszacsuktam az ajtót, majd rohanva mentem vissza a munkámhoz. Aki ott várt, meglepetésként ért. A fiú cseléd takarítgatta a polcokat. Mikor beléptem, rám nézett, de nem szólt semmit.
- Szia! Én Sissy vagyok. És te? - kérdeztem mosolyogva, közben odasétáltam mellé, és én is folytattam a munkát. Ám nem kaptam választ. - Hé, miért nem válaszolsz? Megbántottalak valamivel? - néztem rá kérdőn, mire megrázta a fejét. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Justin szólalt meg.
- Kivágták a nyelvét, és te is erre a sorsra fogsz jutni, ha még egyszer hallgatózol a munka helyett. Értetted? - kérdezte, miközben már a hajamat tépte, ám ekkor a fiú közbelépett. Justin és közém állt. Mutogatott valamit, mire Bieber bólintott, majd elment. Mi pedig folytattuk a munkánkat.
   Estére végeztünk, és a konyhába vettük az irányt, ahol az egyik idős hölgy dolgoskodott. Egy tálra rakott finomságokat Őfelségének, amit nekem kellett bevinnem neki. Mikor beléptem az étkezőbe, már az asztalnál ült. 
- Uram, a vacsorája - mondtam, mikor letettem elé, ám nem nézett rám, és semmit nem mondott, csak intett egyet, hogy mehetek.
   Visszatérésem után már tálalva volt számunkra is az konyhába, így leültünk enni. Mennyei volt az étel. Mrs. Clayton nagyon kedves, ahogy Mrs. Buttler is. Mint megtudtam tőlük, a fiú neve William, s valóban kivágták a nyelvét. Azóta mutogatással tud csak kommunikálni.
   Vacsora után segítettem rendet tenni Mrs. Claytonnak, Mrs. Buttler és Will pedig az asztalnál ültek, mikor Justin jött be.
- William, itt az idő. Gyere - mondta sötét hangon, mire a fiú bólintott, majd elindult. Még egyszer visszanézett pont a szemembe, s magára erőltetett egy mosolyt.
   Semmi jót nem éreztem...


Várom a tippeket, vajon mi fog történni Will-el. :D És persze, hogy hozzam-e a verses rap-et :D

2014. január 23., csütörtök

6. rész (előzetes)

Sziasztok! Ma még NEM BIZTOS, hogy tudok új részt hozni, de az előzetest aaaazt meghoztam :D szaóval (jó parasztosan) :D jó olvasást kívánok! :) és persze várom a komikat, pipákat és feliratkozókat (gyarapodtam 2 rendszeres olvasóval *-*)

[...] Bementem a könyvtárba, és az egyik polcról levettem a naplómat. A nem rég írt sorokat kezdtem olvasni :
,,Soha nem hittem volna, hogy sajnálni fogok egy cselédet. Aztán jött ez a lány. Az ártatlan tekintete Selenáéhoz hasonlított, vonzott a lány. Fura, de úgy érzem, él még, ahogy a lányom is. Az én szerelmeim..."
   Becsaptam a naplót, felpattantam, s a padlásra mentem. Leültem a hangszer elé, majd a legszomorúbb dalt játszottam újra meg újra. Akkor írtam, mikor Selena elment. A címe "Alone". A zongora sírt ujjaim hatására, majd elhalkult, ahogy hangom is. Kiszökött könnyeimet törölgetve ültem gondolataimba mélyedve.

Várom a tippeket, és amint látjátok, gonosz dög vagyok, és nem az elejéről hoztam az előzetest :$ :D muhahahaaaa

2014. január 20., hétfő

5. rész

Sziasztok! Szentbeszéd következik! :D Annyira meglepő adatokat produkáltok... Woah... Csak ámulok... Az Egyesült Államokból 62 oldalmegjelenítésem van, ami nagyon meglepett. Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a blogot, lassan közeledünk az 1000 megjelenítéshez. *-* Viszont rossz hír, alig kapok komikat. :( Legyetek szívesek írjátok meg a véleményeteket. Köszönöm! És most jó olvasást a részhez! :)


   A könyvet gyorsan visszatettem a helyére, s folytattam a munkám. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó, Justin lépett be rajta... mosolyogva?! Mögötte két idősebb hölgy, s egy nálam pár évvel idősebb fiú. Bieber odajött hozzám, végig nézett a polcokon, s biccentett egyet.
- Szép munka, Sissy - mondta, mire furán néztem rá, hisz a felével sem végeztem.
- Köszönöm, Mr. Bieber - suttogtam.
- Menjetek a szobáitokba, vegyétek fel a ruhátokat, a nappaliban várok - csattant a hangja. - Sissy, te maradj - mondta lágyan. Vajon mi ütött belé?
   A többiek elmentek, mi bent maradtunk ketten a könyvtárban. Justin leült az egyik fotelbe, s a másikra mutatott ezzel jelezve, üljek le. Lassan sétáltam oda, s óvatosan ereszkedtem le rá. Várakozón néztem rá, mire belekezdett.
- Sissy, szombaton lesz egy bál. Édesanyám, Pattie szervezi. El kell kísérned - mondta semleges hangon, ám bennem tombolt az öröm. Viszont ez hamar elmúlt, amint folytatta -, mint a jegyesem - teljesen ledöbbentem. Nem mehetek el vele, mint a jegyese. Hiszen ő gazdám... épp ezért azt és akkor csinál velem, amit akar. Én pedig nem tiltakozhatok. - Édesanyám úgy tudja, van egy jegyesem, és meg akarja ismerni. Ám mint tudjuk., ez nem igaz - átgondoltam válaszom, nem akartam, hogy újra megüssön.
- Uram, nem hiszem, hogy menni fog -suttogtam olyan halkan, hogy féltem, meg sem hallja.
- Sissy, csak szombaton. Utána elfelejtjük. Kérlek - suttogta az utolsó szót, amivel teljesen ledöbbentett.
- Uram, nem fog menni. Sajnálom - mondtam ugyan olyan halkan.
- De igen, menni fog. A gazdád vagyok, és azt kell tenned, amit mondok - csattant hangja idegesen. - Holnap elmegyünk a ruhádért. Ne ellenkezz! -fejezte be, felállt, és az ajtó felé indult. - A nappaliba, most! - ordította, majd feltépve az ajtót kiviharzott onnan.
   Ledöbbenve ültem a folteben. Ebbe meg mi ütött? Egyik pillanatban még normálisan beszélgetünk, a másikban pedig az arcomba ordít. Nem értem ezt a fiút. Nem mehetek el a bálba úgy, mint a jegyese. Soha sem volt még részem ilyesmiben, ugyanis édesanyám bezárt egy szobába, és csak felügyelettel mehettem ki az utcára, amit még most sem értek, miért volt. Féltem Justintól, vagyis az ideges oldalától, de a kedves oldala vonzott. Vonzott az ismeretlen, a szerelem fogalma, az érzés, melyet még nem tapasztalhattam. Gondolataimból az Ő hangja rántott ki
- Sissy, itt vagy már? - üvöltötte, mire megrezzentem, és rohantam le. - Na végre - mondta már normális hangerővel. - Kedves hölgyeim, és uram. Van itt egy-két szabály, amit jobb, ha az elején tisztázunk - folytatta, majd elmondta a szabályokat, amiket én is nem rég hallottam. - És most, Megan, a konyhába, Marta, a növényekhez, Phill, te segíts, ahol kell. Sissy, vissza a könyvtárba, és rendesen takarítsd ki - ordította arcomba, amit rezdületlen arccal bírtam, ám mikor felemelte kezét, ijedten szorítottam össze a szemeimet. Meg fog ütni - gondoltam magamba. Ám a várt ütés elmaradt. Helyette, egy tincsemet tűrte a fülem mögé.
   Csodálkozva nyitottam ki a szemem, és szembe találtam magam arcával, ami közel volt enyémhez. Körülnéztem, ám már csak mi voltunk a nappaliban. Újra Justinra néztem, akinek a szeme vidáman csillogott, ajkain lélegzet elállító mosoly játszott. Hasamba ismeretlen bizsergést éreztem, de nem volt kellemetlen. Arcomba összegyűlt a vérem, ezzel pirossá varázsolva, mire Ő még jobban mosolygott. Majd, lassan közeledni kezdett felém. Szemeit lehunyta, s derekamra tette kezét, mire megremegtem. Ajkait eközben már csak pár milliméter választotta el enyémektől. Óvatosan végighúzta száját számon, majd...


Várom a tippeket, hogyan folytatódik :D És persze a feliratkozókat és a pipákat se felejtsük el. :D Love ya all! :D <3

2014. január 19., vasárnap

5. rész előzetes

Sziasztok! Igen, tudom, azt mondtam, hogy ma hozom a részt, de egyszerűen nem megy. Viszont egy kis előzetest hozok nektek. Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést. Nagyon sokat jelent! :) Na nézzük, mit alkottam :D

A többiek elmentek, mi bent maradtunk ketten a könyvtárban. Justin leült az egyik fotelbe, s a másikra mutatott ezzel jelezve, üljek le. Lassan sétáltam oda, s óvatosan ereszkedtem le rá. Várakozón néztem rá, mire belekezdett.
- Sissy, szombaton lesz egy bál. Édesanyám, Pattie szervezi. El kell kísérned - mondta semleges hangon, ám bennem tombolt az öröm. Viszont ez hamar elmúlt, amint folytatta -, mint a jegyesem - teljesen ledöbbentem. Nem mehetek el vele, mint a jegyese. Hiszen ő gazdám... épp ezért azt és akkor csinál velem, amit akar. Én pedig nem tiltakozhatok.

Tuuudom, rövidke lett, de izguljatok csak. Vajon Sissy ellenszegül Justin akaratának, ha igen mi lesz a következménye? Vagy elmegy vele a bálba, mint jegyese? Vajon, hogy folytatódik a történet? Tippeket várok :D

Új külső és az első kritika :)

Sziasztok! Mint látjátok, új külsőt kapott a blog, amit ezen az úton is szeretnék megköszönni Héli Stevensonnak. :) Ezen kívül megkaptam az első kritikámat is, amit itt olvashattok el : http://kritikasblog.blogspot.hu/2014/01/kritika_19.html?showComment=1390128387647#c2473966734075309169
Továbbá vároma ti véleményeteket is a 4. Részről és a blog kinézetéről egyaránt. A következő rész lehetséges, hogy ma felkerül. :) Addig is arrivederci! :D

2014. január 16., csütörtök

4.rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt :) De mielőtt elkezdenétek olvasni, jobb noldalra felkerült egy kérdés, legyetek szívesek válaszolni rá. Köszönöm és jó olvasást! :)

Másnap, mikor felébredtem, mindenem fájt, és a hasam is korgott. Már egy ideje nem jutott étel a szervezetembe. Lassan magamra vettem az "egyenruhámat", s lementem a konyhába reggelit készíteni Justinnak.
   Mikor a tál tömve volt finomságokkal, elindultam a szobájába. Az ajtó előtt megálltam, s bekopogtam.
- Gyere - szólt egy fáradt hang.
   Benyitottam. Justin az asztalnál ült, s minden mozdulatomat figyelte, míg a tálat elé nem tettem. Lehajtott fejjel hátrálni kezdtem, ám megállított.
- Egyél. Nem akarom, hogy beteg légy - mondta, s egy kis darab kenyeret adott a kezembe.
- Köszönöm, Uram! - suttogtam, s a háttérben meghúzódva majszoltam el az ételt.
- Szeretném, ha újra ellátnád a sebeim - mondta úgy, mintha kérés lenne, ám hangja parancsoló volt.
   Az emlékek futótűzként ferjedtek szét az agyamban. Tekintetem a fiúra vezettem, aki ismét fehér inget és fekete nadrágot viselt. Egy ilyen jóképű fiatal, hogy tehette azt, amit?
  Justin az ágyon feküdt felsőteste fedetlenül, így láthatóak voltak a vágások. Kezembe vettem  az alkoholt, majd a kék anyagra csepegtettem. Óvatosan érintettem az első vágáshoz, mire felkiáltott, én pedig ijedten néztem rá.
- Sajnálom, Mr. Bieber - mondtam halkan.
- A sajnálatoddal nem megyek semmire - sziszegte. - Folytasd! - parancsolta.
   Lassan végig húztam a kendőt a seben, majd újra alkoholt ceepegtettem rá, s ezt megismételtem az összes vágásnál. Furcsán csendben bírta, egy hangot nem adott ki magából. Egyik alkalommal felnéztem arcára, szemeit szorosan lehunyta, kezei a lepedőt markolták. Szenvedett.
   Nem tudom, mi vezetett a következő tettemhez. Ajkaimat óvatosan nyomtam az utolsó sebre, mire megremegett. Újra felnéztem arcára, szemei nyitva, dühtől izzottak. Kezeit hajamba vezette, s megmarkolta a szálakat. Hirtelen az ajtónak hajított, ajkaimat a meglepettségtől egy hang sem hagyta el. Féltem tőle. Egy pillanat alatt ott termett előttem, s felállított  a padlóról.
- Hogy merészeltél megérinteni? Te egy senki vagy - ordította, s közben arcomat ütötte. Szemeimből a könnyek kiszöktek, s patakokban folytak le az arcomon. - Most megtanulod, hogy többet nem érsz hoozám - kiáltotta az arcomba, a földre hajított, s a gyomromba rúgott. Felkiáltottam a fájdalomtól, majd ökle az arcomba csapódott, s minden elsötétült.
   Justin sürgető pillantása rántott vissza, mire megráztam fejem.
- Hát persze, Uram. Engedelmével elmennék az alkoholért és egy kendőért - mondtam, mire bólintott, így elhagytam a nagy helyiséget.
   Utam a mosdóba vezetett, ahol a tükör segítségével megnézhettem a sérüléseket az arcomon. A látványra a könnyek ki akartak szökni börtönükből. Bal szemem egy lila folt ölelte körül, s ajakam fel volt repedve. A hasamon egy óriási - szinte már fekete - kör éktelenkedett a rúgástól, s a kezeimet kisebb sebek tarkították.
   A földre rogytam, s a könnyeim kitörtek szememből, patakokban folyva le arcomon. Fájt. Nem csak fizikailag, lelkileg is. Soha nem vertek még meg.
- Sissy, jössz már? - hallottam, Justin hangját.
   Pár pillanat múlva újra a szobájában voltam. Ő már az ágyon feküdt ing nélkül. Ugyanúgy, mint tegnap, lefertőtlenítettem a sebeket, ám most figseltem, hogy veletlenül se érjek hozzá.
   Mikor végeztem, óvatosan álltam fel az ágyról, hasam elviselhetetlenül fájt.
- Mutasd a hasad! - parancsolta, mire csodálkozva néztem rá. - Mutasd a hasad! - ismételte meg. Ruhám felső gombajit kiszabadítottam, s derekamig lehúztam. Így látható lett a hasam. Justin végig simított rajta,  mire megremegtem a fájdalomtól, majd megszólalt. - Jól van, nem olyan súlyos. Én most elmegyek új cselédekért, mire visszatérünk, takarítsd ki a könyvtárat. A földszinten a lépcső melletti folyosón találod. A harmadik ajtó balra - mire felfogtam, mit is mondott, már ott sem volt.
   A könyvtárat könnyen megtaláltam, s neki is láttam a kitakarításának. Összesen tíz szekrény volt tele könyvekkel, melyek nagyon porosak voltak. Ezeken kívül volt egy kandalló, előtte két fotellel és egy vörös szőnyeg. Az első szekrényen lévő könyvek már tiszták voltak, ahogy a második szekrényben lévők is. Ám a harmadikból kiesett egy érdekes dolog. Egy könyv, melyen nem állt a por, s vékonyabb volt a többinél. Kinyitottam, s szembe találtam magam egy levéllel.
   ,,Kedves Justin!
Nem sokára újra látlak, s végre érzhetem ajkaid ízét oly' sok idő után. Júliusban érkezem, Angela is jön velem. Már nagyon szeretné látni az apukáját. Nagyon szeretlek, Selena, a feleséged."
   Justinnak van egy felesége, sőt egy lánya is? - csodálkoztam el magamban. De vajon hol vannak most? A kérdések kavarogtak a fejemben, de úgy éreztem, ebben a könyvben megtalálom a választ rájuk, így tovább olvastam. Egy lapon megállt a szemem:
   ,, Augusztus 21.
[...] Selena és Angela két hete mentek el tőlem. Ma kaptam a hírt, hogy az egyik cseléd szövetkezett a polgármesterrel, és megölték őket a Tonwille-i villájukban. Meghalt a lányom és a feleségem, ezt meg fogom bosszúlni!"
   A lap helyenként elázott, valószínűleg sírt. Szóval Selena meghalt. Hirtelen ajtócsapódást hallotam majd Justin hangját, amely felém tarott.

Remélem tetszik ez a rész, ha igen, hagyj nyomot magad után, és szavazzatok!:)

2014. január 12., vasárnap

3. rész

Sziasztok! :D Hát, nem jövőhéten, hanem most hozom a részt, remélem nem baj. Egyszerűen képtelenség tanulnom, annyi gondolat van bennem a történettel kapcsolatban. :D Viszont szomorú vagyok, mert csak 1 db komment érkezett a 2. részhez. :( Remélem, ehhez több fog jönni. ^^ A következő részt nem tudom mikor hozom, amint tudom. Addig is jó olvasást, hagyjatok nyomot.! :) <3

   Féltem. Menjek be vagy ne? Ha bemegyek, én is veszélyben leszek...de ő a gazdám. Muszáj bemennem megnézni, hogy mi történt.Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam, másrészt, mert nem akartam, hogy valakinek baja essék.
   Elszánva magam indultam a ház felé, majd mikor beértem, egy sikolyt hallottam Justin szobája felől. Miss Hatch! Gyorsan kezdtem szedni a lépcsőket a szoba felé, majd az ajtó előtt megálltam. Be merjek menni, mit fogok ott találni? Lehet, hogy Miss Hatch halottan fekszik a földön, vagy Justin megerőszakolta. De az is lehet, hogy Biebert eltalálta a golyó, Miss Hatch felment, és mikor meglátta az élettelen testet, elsikoltotta magát. Elég, a feltételezésekből. Benyitottam. Amit ott láttam meglepett. Justin az ágyán ült zihálva, valószínűleg elfáradt, Miss Hatch... Ő pedig a padlón feküdt, holtan. A fiú kezében egy pisztoly volt, míg a hölgytől pár méterre egy kés pihent. Valami lecsöppent a földre. Bieberre néztem, s láttam, kezét több helyen vágások tarkítják, és a hasán is vannak.
- Uram, jól van? - kérdeztem óvatosan.
- El kell tüntetnünk a testet. Nem maradhat itt - mondta nyugodtan. Túlságosan nyugodtan. - Te ribanc, tedd magad hasznossá, és hozz lepedőket, amibe becsavarjuk - parancsolta meg, nem éppen kedvesen. - Itt vagy még, te kurva? - kérdezte ordítva.
   Gyorsan elrohantam lepedőt keresni, de nem tudtam merre vannak. Visszamenni nem mertem, a végén nekem esne. Így lepedőt kezdtem keresni, amit találtam is pár perc elteltével, egy kis helyiségben, ahova én alig fértem be. Elvettem három nagyot, és visszaindultam.
   Mikor odaértem, Justin épp a kezét kötötte be.
- Végre. Azt hittem, soha nem érsz vissza, te ringyó - morogta, majd kikapta a kezemből a lepedőket, és elkezdte bebugyolálni a testet. Én sokkolva álltam ott, ameddig rám nem kiáltott. - Segítesz is vagy csak ott állsz?
   Sietve odamentem, és segítettem neki, bár nem igazán sikerült, ugyanis kezeim remegtek, akár a nyárfa levél, és a sírás kerülgetett. Ezt Justin is észrevette, és kiküldött, hogy ássak egy gödröt az udvar hátsó részében, ahol az erdő van. Megfogtam egy ásót, és kimentem. Eleinte csak mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam magam, majd gyorsan ásni kezdtem. Még nem végeztem, mikor Justin kiért Miss Hatch holttestével, és ez nem tetszett neki.
- Nem vagy te semmire jó. Még ásni sem tudsz, semmirekellő - vágta arcomba, majd elvette az ásót, és ő maga folytatta a gödröt.
   A föld hirtelen mozogni kezdett körülöttem, s levegőt is alig kaptam, a legközelebbi fának dőltem neki. A vér szaga. Rosszul vagyok tőle. Justin szólt, hogy menjek, segítsek betenni a hullát a gödörbe, ő visszaássa, addig menjek és takarítsam ki a szobáját, és ahol végig húzta Miss Hatch-csot, mert minden tiszta vér.
   Nyugalom, Sissy. Nem lesz semmi baj, ez csak egy kis vér - nyugtattam magam, mikor már Bieber szobájában voltam, és a vértócsa előtt álltam. Lassan lehajoltam, majd a kendővel elkezdtem felitatni, fejemet elfordítva folytattam a munkát, majd az ötödik kendő után eltűnt a tócsa. Ezután a vérfoltokat tisztítottam el. Pont végeztem, mire Justin bejött, még mindig idegesen, pólója vágásoktól díszelgett.
- Sissy, gyere. Lefertőtleníted a sebeket a hasamon - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig követtem, mint egy pincsikutya.
- Igen - válaszoltam közben, mire hirtelen megállt, én pedig nekimentem. Megfordult, majd megfogta a kezem... nagyon erősen.
- Igen, mi? - kérdezte dühösen. Szemei elsötétedtek az idegességtől, amely nem jelentett jót. - Kérdeztem valamit, te ribanc - emelte fel a hangját.
- Igen, Uram - suttogtam, mire elengedett, és ment tovább.
   Nem értettem, eddig olyan jó volt hozzám, most pedig... így beszél velem. Azt hiszem, vissza kell vonnom azt, hogy beleszerettem ebbe az emberbe. Tévedtem.


Ez nem tudom milyen rész lett... Mondjátok meg ti. :) Remélem kapok sok- sooooook komit, pipákat és talán még feliratkozókat is :D

2014. január 9., csütörtök

2. rész

Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy nem válaszoltam az összes kommentre, de nem jutottam gép közelbe, a tabom pedig valamiért nem szereti az oldalt, és nem tudok semmit írni, szóval itt szeretném megköszönni mindenkinek, jól esett az összes komment, és a pipák is!:) Nem fogom kiszabni, hogy mikor hozok részeket, de hetente LEGALÁBB egy rész lesz mindig, persze, ha több szabadidőm van, akkor több várható. Nagyon jól esik az érdeklődésetek a történet iránt és nem utolsó sorban köszönöm a két feliratkozót, remélem szaporodni fognak :$ :D de nem húzom tovább, íme a rész, jó olvasást. :))

   Másnap reggel Miss Hatch keltett, kint még sötét volt. Felöltöztem, de másra már nem volt időm, így hajam felkötöttem benne a csomókkal. Arcomon látszott a tegnapi pofon helye, lila és kék volt. A kis szobát elhagyva a konyhába vettem az irányt, hogy Justinnak, akarom mondani Mr. Biebernek reggelit készítsünk.
   Miss Hatch már a konyhában várt, haja kendő alatt, melyből egy-két makacs tincs kiszökött. Azonnal neki álltam a forró teának, míg Eva a sonkát és a tojást sütötte. Az óra lassan nyolcat ütött, sietnünk kellett, különben Justin nem tudom mit tenne velünk, de biztosan nem ölelgetne.
   A tálcával a kezemben indultam az ebédlőbe, ahol az Úr ült a hosszú asztalnál. Félve tettem le elé a tálcát, mire rám nézett, s tekintete megpihent az általa okozott kékes folton. Fejem lehajtva hátráltam egy lépést, hogy elkezdhesse a reggeliét, ám tekintetét még magamon éreztem egy ideig. Nyugodtan álltam ott, gondolataimba merülve, félve.
   Soha nem ütött még meg senki, soha nem éreztem fájdalmat, édesanyám nagyon vigyázott rám. Főleg a tizenhatodik születésnapom után, édesapám halálától. Most lesz második éve, hogy elment, és én nem tudok kimenni a sírjához egy szál virággal, hogy elmondjam neki, hogy mi történt ebben az évben, és hiányzik nekem. De nagyon jól tudom, hogy lát fentről. Ez a gondolat vígasztal egy kicsit. Észre sem vettem, hogy egy-két szökevény könnycseppnek sikerült kiszabadulnia szemem fogságából, ám Justinnak feltűnt.
- Miért sírsz, Sissy? - kérdezte érdeklődve, mire észbekaptam, és letöröltem a kósza cseppeket.
- Nem sírok, Mr. Bieber. Csak... Csak... - próbáltam kitalálni valamit.
- Ne hazudj nekem - mordult fel, mire megijedtem. - Mondd, mi baj - folytatta kedvesebben.
- Csak annyi, hogy most lesz két éve, hogy apám itt, s nem tudok kimenni a sírjához - suttogtam még mindig lehajtott fejjel, ám tudtam, tökeletesen hallotta.
- Ez butaság - szólalt meg pár perc elteltével. - Kimegyünk a temetőbe - mondta, mire felemeltem fejem, s csodálkozva néztem rá.
- Köszönöm, Uram! - mosolyogtam rá, amit viszonzott is, majd folytatta reggeliét.
   Mikor végzett, elvittem a tálcát, utána visszamentem megkérdezni, mi a dolgom. Azt mondta, takarítsam ki az udvart, majd a fürdőszobát tisztítsam meg. Így utam az udvarra vezetett, ahol a leveleket szedtem össze egy kupacba.
   Az udvar gyönyörű volt. Az ajtótól egy kövezett út vezetett egy kis fedett pavilonhoz, az utacska két oldalát gyümölfák övezték. A fedett pavilonon egy asztal és körülötte két szék volt elhelyezve, amelyek a kis tó felé néztek. Partján volt egy szomorúfűz, annak lehullajtott leveleit szedtem egy kupacba, mikor észrevettem, nem vagyok egyedül. Mr. Bieber ült az egyik széken, szivarozott. Olyan... jól nézett ki. Fehér ingén az utolsó három gomb kigombolva, ezzel felfedve mellkasából egy kis részt, ujjai lazán feltűrve, észbontóan nézett ki a fekete nadrággal. És a haja, úgy nézett ki, mint a "három napja nem fésülködtem, de kit érdekel én megtehetem". Azt hiszem beleszerettem abba a férfiba, aki... Nem! Nem szerethetek belé, hisz megütött. - dorgáltam magam gondolatban, majd újra a színes levelekre próbáltam koncentrálni, és nem arra a gyönyörű, égető szempárra, mely engem figyelt.
   Mire végeztem a levelek összeszedésével, és a pavilon felé néztem, Justin már nem ült ott. Kissé csalódottan mentem a fürdőszobába, majd mikor megláttam mi vár rám, sírva rohantam volna el a világ elől. A helyiség egy WC csészét, két fürdőkádat, de hogy minek azt nem tudom és egy mosdót rejtett fölötte tükörrel. Fancsali arccal vetettem bele magam a munkába, majd órákkal később izzadva, kócosabb, szétálló hajjal léptem ki a fürdőből, mely mostanra csillogott. Újra Justinhoz vettem az irányt, aki mára már nem adott semmi feladatot, hisz beesteledett.
   Miss Hatch a konyhában készítette Justin vacsoráját, s mondta, nyugodtan menjek aludni, megoldja ő. Így, mivel nem voltam még fáradt, elsétáltam a kivilágított pavilonhoz, és leültem a lépcsőre, gondolkodni kezdtem.
   Egész életemben ezt az embert kell majd szolgálnom? Nem lehet férjem sem gyerekeim? Mindig is két kis gyereket szerettem volna. Egy fiút és egy gyönyörű lányt, akiért epekednek a fiúk, és az apja tartja őket távol a háztól. Erre a gondolatra egy mosoly kúszott az arcomra, de hamar el is tűnt ugyanis a lakásból egy lövést hallottam...

Hát, íme az új rész, picit lightos lett, de még az elején vagyunk :D hagyjatok nyomot:))

2014. január 7., kedd

1. rész

Sziasztok! 
Utálom a tabom... Megírtam faszány... nagyon jól az első részt... Át akartam olvasni, hogy felrakhassam ide, de nem volt meg. Eltűnt... Hajat tépve megírtam újra ezt a részt, de picit rövidre sikerült. :( Remélem nem fogjátok szétunni magatokat rajta, nagyon az elején vagyunk még :D Köszönöm a kommenteket a prológushoz, és a feliratkozómat ^^, Jó olvasást a részhez! A következőt nem tudom mikor hozom.



Nem értettem semmit. Miről beszélt ez a fiú? - kérdeztem magamban. Tekintetem körbevezettem a kicsiny szobán, melyben csupán egy ágy s egy szekrény volt. Barna szemem megakadt a lepedőn pihenő levélen. Lassan felálltam, majd kezembe véve olvasni kezdtem a sorokat:

,,Kedves Sissy,
 Mostantól Mr. Biebernél fogsz élni. Azt, hogy miért majd később az Úr ismerteti veled. Kérlek, hogy mindenben engedelmeskedj neki, vagy a városunk, Carwell City fogja bánni. Amanda, az édesanyád sajnálja, de muszáj volt ezt a lépést megtennünk vagy a városunk kihal. Remélem megérted, légy jó, drága Sissy! Rob, Carwell City polgármestere" 

   Szóval eladtak ennek a fiatal fiúnak. Olyan angyali, biztosan nem bántana senkit sem. - gondoltam magamban, majd az ajtó újra nyílt, s egy a harmincas éveiben járó nő lépett be rajta.
 - Kedvesem, én Miss Hatch vagyok, a szakácsnő. Vedd fel ezt a ruhát, Mr. Bieber látni szeretne - mondta gyorsan, majd az ágyra terítve a csodás kék anyagot, kiviharzott a szobából.
   Miss Hatch idősebb volt Justinnál, mégis Mr. Biebernek szólította. Olyan gyorsan kirohant, hogy megnézni sem tudtam rendesen, de az biztos, hogy ő is olyan ruhát viselt, mint amelyet behozott. Sarkában arany fonallal hímezve két betű JB. 
   Halvány zöld ruhámat levéve magamról, óvatosan terítettem az ágyra, majd a kék anyagot vettem fel helyette. Szinte testemre simult a puha bársony. Hajamból kivettem a tűket, így hosszú, hullámos hajam a ruhára hullott, ezzel eltakarva a kivágását. 
   Lassan indultam az ajtó felé, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna, s ugyanígy nyomtam le a kilincset. Mikor a szerkezet kinyílott egy folyosón találtam magam, amelynek mindkét oldalán ajtók és lámpák helyezkedtek el. Félve tettem meg az első lépést, s utána a következőt, míg el nem értem a folyosó végéhez, ahol jobbra fordultam. Nem sokára megláttam a kandallóban pattogó lángok fényét. Előtte egy asztal és egy kanapé állt. A helyiségben csupán ezeket a bútorokat helyezték el. A szobában igen furcsa szín, a lila dominált. Mikor közelebb értem, a kanapén megláttam Justint, olvasott valamit, ám mikor meglátott nem engedte el tekintetem.
 - Ülj le ide - mutatott maga mellé, én a kanapé másik végén helyezkedtem el, mire egy mosoly suhant át ajkain. - Ne félj, nem bántalak, ameddig okot nem adsz rá - megijedtem, s csak bólintani tudtam. - Mi a neved, szépségem?
 - Sissy - válaszoltam remegő hanggal.
 - Értem. Tehát Sissy, most elmondom a szabályokat, amiket jobb, ha betartasz. Rendben? - kérdezte lassan, s bólintottam. - 1. szabály : mindig azt csinálod, amit én mondok. 2. szabály : nem feleselhetsz. 3. szabály : nem hagyhatod el a házat az engedélyem nélkül. 4. szabály : a szobámba soha nem léphetsz be. Érthetőek a szabályok? - kérdezte mosolyogva, de volt benne valami... valami félelmetes. Lehet, hogy a fények tették, nem tudom. 
- Igen, Justin - válaszoltam magabiztosan, ám a következő pillanatban a padlón találtam magam sajgó arccal. Megpofozott. 
- 5. szabály : nem hívhatsz Justinnak. Vagy Mr. Bieber vagy Uram. Értetted? - kérdezte dühösen, majd ott hagyott a padlón.

U.i.: Hagyj nyomot magad után.! :)

Kezdődik a show! (Prológus)

Sziasztok!
Tegnap este két csoportba kiraktam egy prológust, ennek a blognak a prológusát, miszerint van-e értelme belekezdeni. Úgy álltam hozzá, úgy sem lesz senki, akit érdekel, mindegy is, hagyom a francba... de meglepetésemre nagyon sokan írtátok, hogy érdekelne titeket ez a történet, szóval, akkor összedobtam ezt a blogot. Fejlécet sajnos nem tudok szerkeszteni, tehát az nélkül fogunk élni. Trailert nem csinálok, mert még én sem tudom a teljes történetet, majd kialakul, de ezek ellenére, remélem, ha a blog nem is, de a történetem tetszeni fog, és végig jöttök velem ezen a hosszú úton. :) De nem is szaporítom a szót, felteszem ide is a prológust, komikat kérnék... :$ :D


   Sissy egy a 19. században elő, az átlagosnál is szegényebb családból származott. Szülei kiskorában sokat dolgoztak, hogy megtudjanak élni. Apukája bányáknál dolgozott, míg anyukája házaknál bejárónő volt és gyerekekre vigyázott, így a hideg téli időben Sissynek nem kellett fagyoskodnia.Iskolába nem járhatott, édesapját kellet ápolnia a nehéz bányász munka után. Voltak olyan napok, amikor étel nem nagyon jutott az asztalukra, de a lány soha nem volt szomorú. Arcán mindig sugárzó mosoly játszott ajkain.
    A szakadt ruhája, csapzott haja miatt az akkori gyerekek kinevették, hisz ő nem tehetős családból származott, nem engedhetett meg magának mindenféle luxus ruhákat.
    Apukája tizenhat éves korában elhunyt, mely nagy fájdalmat okozott neki, s édesanyjának is. A temetést nem tudták állni, ám a polgármester egy feltétellel elintézett mindent ingyen a családnak. Többé nem kellett nélkülözniük, Sissy is gyönyörű ruhákban járt, bár inkább ő volt a gyönyörű, mintsem bármiféle gönc. Hosszú, ápolt, barna, göndör hajkoronája körbeölelte arcát, ezzel melegséget árasztó, sötétbarna szemeit is.
    Az édesanyja megszabta neki, hogy tizennyolcadik születésnapjáig nem lehet barátja, nem beszélhet egyetlen fiúval sem, a polgármestert leszámítva, s ezt a lány be is tartotta.
Sissy szomorú volt, ugyanis a többi vele egyidős lány már férjhez ment, neki viszont egyetlen udvarlója sem akadt. Aztán eljött a várva várt nap. A polgármester nagy bált rendezett Sissy tiszteletére, ahova az egész várost meghívták. Édesanyja szomorúnak tűnt, ám próbált lelkesen készülődni, lányát segíteni.
    Mikor megjött értük a gyönyörű lovaskocsi, Sissy gyönyörű, halvány zöld, hosszú ruhájában indult el otthonából, anyjával az oldalán.
    A bálon Sissy jól érezte magát, voltak udvarlói kora ellenére is, táncolt, mulatott, ám éjfélkor a polgármester kihívta édesanyjával a teraszra, mely a lélegzetelállító udvarra adott kilátást.
- Sissy, vigyázz magadra, szeretlek. Remélem, egyszer megbocsátasz nekem - suttogta édesanyja, majd minden elsötétült.

    Mikor újra felébredt egy koszos, hideg szobában találta magát, melyben csak egy kemény ágy, s egy szekrény kapott helyet. Az ajtó hirtelen nyílt, s egy vele nagyjából egykorú fiú lépett be rajta. Haja kicsit kócos volt, szeme mogyoróbarna, ruhája elegáns, s arcán... arcán egy lélegzetelállító mosoly játszott.
- Hmm, megfelel - morogta, majd közelebb ment hozzá, s csak annyit mondott - Üdv itthon, a poklomban, én Justin vagyok, Justin Bieber - majd kiment, s újra magára maradt.
 
 U.i.: az első rész talán még ma fel fog kerülni, még finomítok rajta... :)