2. rész

Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy nem válaszoltam az összes kommentre, de nem jutottam gép közelbe, a tabom pedig valamiért nem szereti az oldalt, és nem tudok semmit írni, szóval itt szeretném megköszönni mindenkinek, jól esett az összes komment, és a pipák is!:) Nem fogom kiszabni, hogy mikor hozok részeket, de hetente LEGALÁBB egy rész lesz mindig, persze, ha több szabadidőm van, akkor több várható. Nagyon jól esik az érdeklődésetek a történet iránt és nem utolsó sorban köszönöm a két feliratkozót, remélem szaporodni fognak :$ :D de nem húzom tovább, íme a rész, jó olvasást. :))

   Másnap reggel Miss Hatch keltett, kint még sötét volt. Felöltöztem, de másra már nem volt időm, így hajam felkötöttem benne a csomókkal. Arcomon látszott a tegnapi pofon helye, lila és kék volt. A kis szobát elhagyva a konyhába vettem az irányt, hogy Justinnak, akarom mondani Mr. Biebernek reggelit készítsünk.
   Miss Hatch már a konyhában várt, haja kendő alatt, melyből egy-két makacs tincs kiszökött. Azonnal neki álltam a forró teának, míg Eva a sonkát és a tojást sütötte. Az óra lassan nyolcat ütött, sietnünk kellett, különben Justin nem tudom mit tenne velünk, de biztosan nem ölelgetne.
   A tálcával a kezemben indultam az ebédlőbe, ahol az Úr ült a hosszú asztalnál. Félve tettem le elé a tálcát, mire rám nézett, s tekintete megpihent az általa okozott kékes folton. Fejem lehajtva hátráltam egy lépést, hogy elkezdhesse a reggeliét, ám tekintetét még magamon éreztem egy ideig. Nyugodtan álltam ott, gondolataimba merülve, félve.
   Soha nem ütött még meg senki, soha nem éreztem fájdalmat, édesanyám nagyon vigyázott rám. Főleg a tizenhatodik születésnapom után, édesapám halálától. Most lesz második éve, hogy elment, és én nem tudok kimenni a sírjához egy szál virággal, hogy elmondjam neki, hogy mi történt ebben az évben, és hiányzik nekem. De nagyon jól tudom, hogy lát fentről. Ez a gondolat vígasztal egy kicsit. Észre sem vettem, hogy egy-két szökevény könnycseppnek sikerült kiszabadulnia szemem fogságából, ám Justinnak feltűnt.
- Miért sírsz, Sissy? - kérdezte érdeklődve, mire észbekaptam, és letöröltem a kósza cseppeket.
- Nem sírok, Mr. Bieber. Csak... Csak... - próbáltam kitalálni valamit.
- Ne hazudj nekem - mordult fel, mire megijedtem. - Mondd, mi baj - folytatta kedvesebben.
- Csak annyi, hogy most lesz két éve, hogy apám itt, s nem tudok kimenni a sírjához - suttogtam még mindig lehajtott fejjel, ám tudtam, tökeletesen hallotta.
- Ez butaság - szólalt meg pár perc elteltével. - Kimegyünk a temetőbe - mondta, mire felemeltem fejem, s csodálkozva néztem rá.
- Köszönöm, Uram! - mosolyogtam rá, amit viszonzott is, majd folytatta reggeliét.
   Mikor végzett, elvittem a tálcát, utána visszamentem megkérdezni, mi a dolgom. Azt mondta, takarítsam ki az udvart, majd a fürdőszobát tisztítsam meg. Így utam az udvarra vezetett, ahol a leveleket szedtem össze egy kupacba.
   Az udvar gyönyörű volt. Az ajtótól egy kövezett út vezetett egy kis fedett pavilonhoz, az utacska két oldalát gyümölfák övezték. A fedett pavilonon egy asztal és körülötte két szék volt elhelyezve, amelyek a kis tó felé néztek. Partján volt egy szomorúfűz, annak lehullajtott leveleit szedtem egy kupacba, mikor észrevettem, nem vagyok egyedül. Mr. Bieber ült az egyik széken, szivarozott. Olyan... jól nézett ki. Fehér ingén az utolsó három gomb kigombolva, ezzel felfedve mellkasából egy kis részt, ujjai lazán feltűrve, észbontóan nézett ki a fekete nadrággal. És a haja, úgy nézett ki, mint a "három napja nem fésülködtem, de kit érdekel én megtehetem". Azt hiszem beleszerettem abba a férfiba, aki... Nem! Nem szerethetek belé, hisz megütött. - dorgáltam magam gondolatban, majd újra a színes levelekre próbáltam koncentrálni, és nem arra a gyönyörű, égető szempárra, mely engem figyelt.
   Mire végeztem a levelek összeszedésével, és a pavilon felé néztem, Justin már nem ült ott. Kissé csalódottan mentem a fürdőszobába, majd mikor megláttam mi vár rám, sírva rohantam volna el a világ elől. A helyiség egy WC csészét, két fürdőkádat, de hogy minek azt nem tudom és egy mosdót rejtett fölötte tükörrel. Fancsali arccal vetettem bele magam a munkába, majd órákkal később izzadva, kócosabb, szétálló hajjal léptem ki a fürdőből, mely mostanra csillogott. Újra Justinhoz vettem az irányt, aki mára már nem adott semmi feladatot, hisz beesteledett.
   Miss Hatch a konyhában készítette Justin vacsoráját, s mondta, nyugodtan menjek aludni, megoldja ő. Így, mivel nem voltam még fáradt, elsétáltam a kivilágított pavilonhoz, és leültem a lépcsőre, gondolkodni kezdtem.
   Egész életemben ezt az embert kell majd szolgálnom? Nem lehet férjem sem gyerekeim? Mindig is két kis gyereket szerettem volna. Egy fiút és egy gyönyörű lányt, akiért epekednek a fiúk, és az apja tartja őket távol a háztól. Erre a gondolatra egy mosoly kúszott az arcomra, de hamar el is tűnt ugyanis a lakásból egy lövést hallottam...

Hát, íme az új rész, picit lightos lett, de még az elején vagyunk :D hagyjatok nyomot:))