Sziasztok!

Szerintem ti is észrevettétek, hogy ez a blog haldoklik... :/ Úgy döntöttem, hogy abbahagyom, de nem zárom be, talán egyszer újra írni fogom, de addig is itt az új történetem, remélem, ez is legalább akkora olvasótáborral fog rendelkezni, mint Az én életem. :) Új Hamupipőke történet

9. rész

Tárátátátáááá! Íme a 9. rész. :) Nincs sok hozzáfűznivalóm. Csak annyi, hogy: KOMIZZATOK! PIÁLJATOK! IRATKOZZATOK FEL! :D

   Három hónap telt el, mióta felébredtem a kómából. Abból a kómából, amit egy autóbaleset okozott. Abból a kómából, aminek a következménye súlyos amnézia lett. Három hónapja nem láttam őt. Nem érintettem, nem láttam mosolyát, gyönyörű szemét... hiányzott. Hiányzott az a gyengédség, mely az utolsó pillanatokban volt. Mikor ajka... de az csak egy álom volt. Egy gyönyörű, fájdalmas álom.
   Viszont itt a valóság, ahol szülők nélkül maradtam. A másik autó vezetője túlélte, egy-két karcolással megúszta. A tárgyalásokra csak az ügyvédje jön, őt soha nem láttam. Ám az ítélethirdetésre muszáj lesz bejönnie. És akkor.. akkor esküszöm, megbánja, hogy megszületett.
   A malibui házunkban vagyis házamban ültem a nappali fehér, bőr kanapéján, a laptopomon a Twitter honlapja volt megnyitva. Nyugodtan böngésztem, mikor a csengő éles hangja vágta át a csendes teret. Sietve álltam fel a kényelmes helyemről, s szapora léptekkel mentem az ajtóhoz. A kulcsot elfordítva a zárban, nyitottam ki, a kapuban egy fiatal futár állt, kezében egy óriási csokor vörös rózsát szorongatott.
- Miss Parker? - kiált egyet, mire bólintok.
- Miben segíthetek? - teszem fel a kérdést közeledve hozzá.
- Csak egy aláírást szeretnék kérni Öntől, és már itt sem vagyok - nyújtja át mosolyogva a lapot, s a tollal a helyre bök, ahol alá kell írnom.
   Miután ezt megtettem, a csokrot átadta, s elköszönt. Vajon ki küldött nekem virágot? Senkit sem ismerek a szüleim vagyis a cégemnél dolgozó embereken kívül. Igen, egy lemezkiadó céget örököltem aputól. Méghozzá nem is akármilyet, Malibu legnevesebb cégét, így nincs gondom a pénzre, se semmi másra.
   Beérve a barackszínű nappaliba, leültem a kanapéra miután egy vázába öntöttem vizet, s letettem a fehér dohányzó asztalra a virágokkal együtt. A csokorból kikandikált egy kis boríték, csodálkozva kezdtem olvasni:
 ,, Kedves Hell!
 Sajnálom a szüleid, s ennek jeléül kérlek, fogadd szeretettel a 40 szál vörös rózsát. Nemsoká' találkozunk.

Üdv: Drew"

Drew?! Vajon ki lehet az? A cégnek, ha jól tudom, nincs ilyen nevű alkalmazottja. Mást pedig - mint már említettem - nem ismerek. Talán régebbről, még az amnéziám előtti életemből lehet egy ismerősöm.

   A laptopom azt jelezte, Twitteren üzenetem érkezett: ,, Remélem, megkaptad a csokrot. :) xx Drew"

Nincs vezetéknév megadva.

   Úgy döntöttem, felhívom Rosát, az egyetlen barátnőmet, hogy jöjjön át, beszélgessünk. Pár perc múltán meg is érkezett. Csak az ajtó nyitódását, majd záródását hallottam.

- Hell? - kiabált.

- Nappali - szóltam vissza, s pár másodperc elteltével a barackszínű helyiségben feltűnt az én vörös hajú, fekete haspólót rövidnadrággal viselő barátnőm. A fehér és krém színű bútorok között csak úgy virított, de én így szeretem őt.

- Mi jót csinálunk? - kérdezte a maga stílusában miközben lehuppant mellém a kanapéra.

- Rose, ismertem én valamilyen Drewet?

- Ne hívj így. tudod, hogy utálom. Amúgy, nekem nem számoltál be róla az elmúlt 19 évben - mosolygott rám. - De miért?

- Ezért - dobtam oda a levelet, majd az üzenetet is megmutattam.

- Mutass képet! Mutass képet! - kezdett tapsolni. - Úr Isten, de cuki. És ezek a rózsák. Ahw.. - imitált olvadást.

- Rosa! Rosa! Rosa! - hadartam. - Nyugi. Nincs róla kép sehol - lomboztam le.

- De azt írta, nemsokára találkoztok, szóval megtudjuk, ki is ő. És akkor  bedobja magát a szexállat Hell - vigyorgott, egy ragadozót előadva, aki az áldozatára ugrik. Ez esetben én voltam az.

- Tudod jól, hogy az az idő már elmúlt. Elmúlt az emlékeimmel együtt - mosolyogtam rá.

- Persze. Duma az egész. De Hell, azt hiszem, éhes vagyok - zárta le a témát.

- Menjünk, csináljunk valami ebédet - erre ő felpattant, és a konyhába rohant.

   Megcsóválva a fejem, indultam utána. Ő soha nem változik. Vagyis az eltelt  három hónapban mindig ilyen volt. Egy örökké éhes, bohóc lány, akinek az élet nagyon könnyű volt. Nem úgy, mint az enyém. Miután felébredtem a kómából, senkim nem volt. A szüleimet elveszítettem a balesetben, s hiába nem emlékszem rájuk, mégis felneveltek. Az egyetlen, aki akkor mellettem állt, Rosa volt. Minden napját a kórházban töltötte velem, miután kiengedtek, hozzánk vagyis hozzám költözött, majd vett egy házat ebben az utcában. Sokáig mesélt a múltamról, hogy milyen voltam, de még emlékképek sem ugrottak be.Csak a fekete sötétség, és semmi más.

   Mikor beértem a konyhába, Rosa már elkezdte kikeverni a palacsintatésztát, ám észrevette rajtam, valami nem oké.

- Héj! Fel a fejjel, tudom, hogy egyszer emlékzeni fogsz mindenre - ölelt át, s a hajamba szórt valamit.

Később kiderült, hogy az egy marék liszt volt... Így vette kezdetét a háborúnk, melyet nevetéssel, bohóckodással tarkítottunk. És amelynek egy hang vetett véget: twitteren üzenetet kaptam. Kezünkben megdermedt minden izom, egymásra néztünk, eldobtuk a lisztet - a konyhának már úgyis mindegy -, s rohantunk a nappaliba a laptopomhoz.
- Nyisd meg! Nyisd meg! - ordibált barátnőm.
   Amíg írtam be a zár kódját, elgondolkodtam. Vajon Ő írt, ha igen, akkor mit? Egyáltalán ki lehet, mit akarhat tőlem? Az, hogy honnan tud a szüleimről, nem kérdés. Minden hírben benne volt, a neten hetekig erről szólt minden. Viszont a másik sofőr nevét soha nem említették. Csak a hirdetéskor tudom meg, ki ölte meg a szüleimet. Ez pedig nem sokára - május ötödikén - meg fog történni.
   Sikerült feloldanom a zárat, s ekkor Rosa átvette - inkább kitépte - a kezemből a laptopot.
- Persze, nyugodtan - morogtam orrom alatt.
- Nyugtalanul is - kacsintott vigyorogva, majd elkezdte olvasni a levelet. - Kedves Miss Parker! Megkérem, holnap jöjjön be az irodába egy rövid megbeszélésre. Köszönettel : Mr. Barner - fejezte be, majd csalódottan felsóhajtott. - Pedig már azt hittem. Na mindegy, menjünk süssük meg a palacsintákat, éhen halok.
- Menj előre, én még válaszolok - mosolyogtam kissé csalódottan, hiszen én is beleéltem magam a dologba.
Megírtam a levelet, de nem tudtam elmozdulni. Úgy éreztem, válaszolnom kell neki:
 ,, Kedves Drew! Köszönöm, megkaptam, de sajnos nem tudom, ki maga. Hell."
   Pár másodperc múlva a Twitter jelzett, üzenetet kaptam. Rosa kidugta a fejét a konyhából, s már indult felém.
- Csak Barner válaszolt, nyugi - mondtam gyorsan, mire szem forgatva sarkon fordult, én pedig az üzenetre kattintottam. Pulzusom az egekben volt, tenyerem izzadt, talán megtudom, ki is ő.
 ,, Kedves Hell! Nem tegezhetnénk egymást? :) Legkésőbb Májusban találkozunk, bár kétlem, hogy kibírom odáig. Vigyázz magadra, és segíts a barátnődnek sütni. :) xx Drew"
A nappali ablakához rohantam, amely az utcára nézett, de csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani. Itt volt.
- Rosalina Pausini! - kiáltottam, mire ő pillanatok alatt mellettem termett. Tudta, ha az egész nevén szólítom, akkor fontos.
- Isabella Hell Parker! - tisztelgett vigyorogva.
- Most ne hülyéskedj! - szóltam rá. - Itt volt - bököm ki.
- A Mikulás? - csillan fel a szeme.
- Te idióta, Május elseje van  forgattam meg a szemeim.
- Akkor ki volt itt?
- Drew.
- Honnan veszed?
- Írt egy üzenetet - toltam felé a laptopom, s mikor elolvasta folytattam -, mikor az ablakhoz mentem, már csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani - fejeztem be.
- Láttad az arcát? Ferrarival jár a gyerek? Biztos kő gazdag - kezdte el mozgatni a szemöldökét.
- Áll le. Nem érdekel a pénze. Sőt ő sem érdekel - erre Rosa olyan " ezt te sem gondoltad komolyan " fejet vágott. - Most nem érdekel. Enni akarok - zártam le a témár.
   Ezután beléptünk a konyhába, de ahogy kinézett... inkább úgy döntöttünk, elmegyünk egy gyorsétterembe.
   Miután ettünk, és Rosa sem volt már éhes, úgy döntöttünk, úgyis vasárnap van, senki nincs a stúdióban, így beültünk a gyönyörű, fekete, tuningolt BMW-be, amely az enyém volt, s elindultunk. Rosa már teljesen megszokta azt a sebességet, amivel közlekedni szoktam, de hogy segítsen nekem, beszerzett egy szirénázó rendőrlámpát. Így még félre is álltak az autók, igaz, ha elkapnak, fizethetek, de ha azt nézzük, azt a kis büntetést meg sem érezi a pénztárcám. Ezekkel a gondolatokkal gurultunk be a stúdió épülete elé. Kiszálltunk, s nyugodtan sétáltunk fel a lépcsőkön a portához, ahol most Olga volt. Köszöntünk neki, majd folytattuk utunk abba a terembe, ahol már énekelt többek között Katy Perry, Usher és Pharrell Williams is ott énekelte fel a Happy című számát. És ahol persze unalmunkban mi szoktunk szórakozni, ugyanis én megtehetem. Na jó, ez picit egoista volt, viszont ez az igazság.
   Rosa leült a műszerfal elé, én mellé telepedtem, kezemben a gitárommal. Szegény már nagyon megviselt volt, a fa már nem is látszott a sok matricától. Általában én gitározok, Rosa pedig énekel. Ez most sem volt másként. Kezem saját életre kelt, magától fogta le az akkordokat, Rose pedig énekelni kezdett egy számomra ismeretlen dalt.
- You're crazy girl, crazy girl, you should know it - mosolygott rám közben.
   Olyan ismerős volt, de egyszerűen nem tudtam hova tenni. Mikor az utolsó akkord is véget ért, megkérdeztem Rosiet, hogy mi volt ez.
- Justin Bieber - All a round a world - mosolygott még mindig. Én viszont lefagytam.
Biztosan félre hallottam. Nem azt a nevet mondta. Lehetetlen.
- Bocsi, mit mondtál, ki énekelte? - tettem fel a kérdést.
- Justin Bieber. Miért? Eszedbe jutott valami? - állt fel a székről, s az arcomba mászott.
- Ja, nem csak mutatnál róla képeket? - kérdeztem lefagyva. A név semmit nem jelent. Vajon hány millió Justin Bieber van még a világon?! - próbáltam magam nyugtatni kevés sikerrel.
- Hell, itt vannak a képek - dugta orrom alá a telefonját.
   Amint megláttam az első képet, biztos lettem benne, ő az. Él, nem csak egy álom volt.

Na, skacok, ez egy giga hosszú rész lett... KÉREM A KOMIKAT, PIPÁKAT STB!!!! :D <3

9. rész (előzetes)

Hello! Ahola! Hola! Ciao! Csing-csang-csung! Meg minden. Íme a 9. Rész ÚJ(!!!) előzetese. Remélem vannak még olvasóim, mindenesetre a 9. részt 3 komi után hozom (csak, hogy tudjam, vannak akik olvassák még a blogot, ha nem lesz meg a három komi, megértem, és nem lesz rész). Jó olvasást! :)

   Amíg írtam be a zár kódját, elgondolkodtam. Vajon Ő írt, ha igen, akkor mit? Egyáltalán ki lehet, mit akarhat tőlem? Az, hogy honnan tud a szüleimről, nem kérdés. Minden hírben benne volt, a neten hetekig erről szólt minden. Viszont a másik sofőr nevét soha nem említették. Csak a hirdetéskor tudom meg, ki ölte meg a szüleimet. Ez pedig nem sokára - május ötödikén - meg fog történni.
   Sikerült feloldanom a zárat, s ekkor Rosa átvette - inkább kitépte - a kezemből a laptopot.
[...]
   A nappali ablakához rohantam, amely az utcára nézett, de csak egy fehér Ferrarit láttam elhajtani. Itt volt.



Na de vajon ki volt ott? :D

Aloha! :D

Sziasztok! Nagy hírem van, egyszerűen nem bírom tovább enélkül a blog nélkül, nagyon megszerettem, tehát folytatni fogom. A 9. rész előzetese (új) hamarosan felkerül, addig is olvassátok a másik blogom, amit Zsúval közösen írunk : http://a-mi-eletunk.blogspot.hu/ . Mille baci, xoxo.

9. rész (előzetes)

Sziasztok! Köszönöm a komikat a részhez, és az első díjamat is. (: íme az előzetes, remélem tetszeni fog, holnap este hozom a teljes részt. (: jó olvasást!

   Az ágyamba bedőlve, mely az ablak alatt helyezkedik el, újra ő jut eszembe. Justin. Nem tudom, vajon létezik-e ilyen ember, ds mindig ő jár a fejemben. A barna szemei, a puha ajkai,  lénye. Legtöbbször vele álmodom, de a csók soha nem történik meg. Mindig eltűnik... Sajnos.
   Fejem megrázva nézek ki az ablakon, esik. Három napja megállás nélkül esik. A ház előtti park üres, akár a testem. Üresnek érzem magam nélküle. A gyerekek nem futkosnak, fogócskát játszva, a szerelmesek nem sétálnak kézenfogva, minden szürke.

Díj #1

Szabályok:
-Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról
-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.
-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
-11 embert meg kell jelölni és linkelni.
-Nincs visszaadás, visszajelölés

11 dolog magamról:
- olasz nyelvet tanulok heti 20 órában
- van egy bátyám
- szeretek olvasni
- inkább rockot hallgatok
- barna hajam van
- fekete (majdnem) szemeim vannak
- a mostani kedvenc zeném: Nickelback - Rockstar
- az életben a célom, hogy híres énekes vagy író legyek   
- a legnagyobb álmom egy világ körüli út 
- van 2 macskám
- lusta vagyok...

1 .Kedvenc énekesed /bandád?

- Most a Nickelback.

2.Szereted a KECSKÉKET?

- Öhm... nincs bajom velük.

3.Kedvenc tantárgyad?

- Olasz :$

4.Mit kívántál utoljára?

- Nem tudom... Nem szoktam kívánni.

5.Mióta blogolsz?

- 2 éve

6.Szeretsz énekelni?

-Igen :$

7.Kivel álmodtál utoljára?

- Egy ismeretlen emberrel, akinek nem láttam az arcát.

8.Szereted a jégkását?

- Ez most komolyan egy kérdés?! Persze! :)

9.Melyik a kedvenc színed?

- Fekete

10.Milyen telefonod van?

- Nincs telefonom.

11 .Kedvenc állatfaj?

- A barátaim :D

 

11 kérdésem:

1. Miért kezdtél el írni?

2. Mi a legfontosabb az életedben?

3. Tudja valaki, hogy írsz (család, haverok)?

4. Szeretsz sportolni?

5. Füzetbe vagy gépbe írsz?

6. Milyen napod volt?

7. Miért másak a pénzes emberek a többieknél?

8. Ha belebújhatnál egy sztár bőrébe, ki lenne az?

9. A történetedbe valamilyen szinten magad is beleírod?

10. Családi házban laktok?

11. Szereted a csokit? :D 

 

Akiknek tovább küldöm:

Love me like you do. 

Páncél lány 

New Home ~ The Contract 

What A Dick  

 

Több blognak nem küldöm, nem olvasok többet.

8. rész 2/2

Sziasztok! Igazából ezt nem akartam külön bejegyzésbe írni, de hosszú is lett, meg észrevételem is van... Iszonyatosan jó érzés, mikor csoportokban nézem a blogokat, megnyitom őket, és vagy egy teljesen ugyan olyan vagy egy iciri.picirit megváltoztatott változatát látom a blogomnak... Már három ilyen blogot találtam, amiket 1-2 hete kezdtek. Na mindegy. Remélem az illetők örülnek, hogy sikert aratnak a sztorimmal :D VÁROM A KOMIKAT, PIPÁKAT, FELIRATKOZÓKAT! (valahogy nem gyűlnek :((( ) Jó olvasást, loveya all! <3 :*

   A városban vagyunk egy szabónál. A gyönyörű méregzöld ruha, melynek szegélye arany hímzésekkel tarkított, gyönyörűen fest rajtam. Justin mellettem áll a - csupán erre az alkalomra szabott - ruhájában, mely fekete, elegáns cipőt, nadrágot és zakót foglal magába. Az utóbbi zsebében egy a ruhámhoz színben illő kendő van betűrve. Haja szanaszét áll, így fogja át derekam. A hölgy, aki már elég idős, könnyeit törölgetve nézi pátosunkat. A szelíd kis házban, mely kisebb, mint Justin palotájának negyede... kristályként ragyogunk. Justin engem néz, ám én inkább gyönyörű magassarkúmra szegezem tekintetem. Nagyon érdekesnek tűnik. Bieber állam alá nyúl, ezzel megemelve fejem, s kényszerítve, hogy szemébe nézzek. Azokba a csodás, elbűvölő, barna szemekbe.
- Mehetünk, Sissy? - mosolygott rám, s egy frissen mosott hajtincset fülem mögé tűrt. Szégyenlősen bólintottam, mire az idős hölgy felé fordult, s egy köteg pénzt adott át neki. - Köszönjük a csodás ruhákat, Mrs. Johnson.
- Ugyan Mr. Bieber. Vigyázzon a kisasszonyra, gyönyörű párt alkotnak. Remélem, az esküvői ruhát is én fogom tervezni - mosolygott a hölgy.
   Esküvő? Ugyan már. Én csak egy cseléd vagyok.
   Justin még beszélt néhány szót, amit nem értetem, majd kéz a kézben, avagy kar a karban vonultunk el a lovaskocsiig, melyet négy, gyönyörű, fekete ló húzott. Bieber besegített, majd ő is beült.
   A lovak lassan indultak, hisz sok ember volt körülöttünk. Mindenki a gyönyörű fekete kocsit bámulta, melynek két ajtajára arannyal festették rá Bieber monogramját.
   Hamarosan elhagytuk a várost, s egy lámpákkal szegélyezett útra tértünk. A lovak patái kopogtak a köveken, a kocsi rázkódott. Közben Justin ecsetelte, hogy viselkedjek:
- Sehova sem mehetsz nélkülem, mindig belém karolsz, és csak azzal beszélsz, akivel megengedem. Remélem tudsz táncolni, mert azt is kell majd - mondta, közben kérdőn nézett rám, mire bólintottam. -Remek. Anyámmal, ahogy a töbiekkel is tisztelettel bánj, de ne engedj tlú sokat. Itt nem cseléd vagy, hanem a jegyesem - mutatott az ujjamat díszítő gyönyörű, arany gyűrűre, melynek közepén egy gyémánt ékeskedett, melyet a szabóhoz menet vett nekem.
   Bólintásommal jeleztem, hogy értem, s ezután nem esett több szó az úton.
   Szürkület. Az erdőben vagyunk. Még mindig nem értünk oda. A táj gyönyörű. Itt-ott egy kis kunyhó, melyekből kisgyerekek rohannak ki, hogy megnézzék, ki jár arra, s mosolyogva integetnek nekünk, melyet én viszonzok is. Ám Justin csak mered előre, teljesen rideg. A vörös ülésen kényelmesen helyezkedem el, s nézek ki az ablakon.
   Az út mellől eltűntek egy ideje a lámpák, így a fényt a kocsin lévő lámpások adják. Az erdő kezd ijesztővé válni, s mindenféle állat hangokat hallok. Egy közelből jött bagoly huhogására megrémülök, s Justin ölében kötök ki. Vér vörós arccal nézek fel mosolygós arcába, s le akarok szállni róla, ám nem engedi. Jobb kezét hátamra simítja, ballal derekam öleli át.
- Nem sokára odaérünk. Addig se félj, megvédelek - suttogta, s arcomra nyomta ajkait.
   Hasamban bizsergéshez hasonló érzés költözött, s nem akart eltűnni onnan. Nem értettem. Semmit sem értettem. Ám egy biztos, a hátralévő utat Justin ölében tettem meg.



A kocsi valóban nem soká' megállt, Bieber kiszállt, s engem is kisegített. Így szemben találtam magam egy gyönyörű épülettel. Falai fehérek, ablakok borították. Az erkélyen emberek sokasága állt, s beszélgettek. Felsétáltunk a lépcsőkön, s be a nyitott ajtón. A hallba léptünk. Két lépcsősor vezetett az emeletre, a plafonról egy kristályból készült csillár lógott, bevilágítva az egész teret. A sok embertől sajnos többet nem láttam, de ez is csodásvolt.
   Nezelődésemből egy gyönyörű hölgy szakított ki.
- Justin, végre megérkeztetek - ölelte meg.
- Sajnálom, új kocsisom van, és eltévedt az úton - mosolygott Bieber. - Anya, bemutatom a jegyesem : Sissy - fogta meg derekam, s húzott magához. - Sissy, ő Pattie, az édesanyám.
- Örvendek, Mrs. - mosolyogtam.
- Szintén, Sissy. Örülök, hogy a fiam boldog melletted - mosolygott rám. - Viszont ideje lenne megnyitni a bált az első tánccal, amely titeket illet - fogta meg a kezünket, s húzott a hall közepére. Intett a zenészeknek, s felcsendült egy dallam.
   Az emberek egy körbe álltak, s minket néztek mosolyogva. Justin egyik kezét hátamra, míg én vállára vezettem, a másikkal egymásét fogtuk. A gyönyörű dallamra kezdtünk táncolni, s úgy éreztem, mindenki eltűnt a hallból, csak mi maradtunk. Arcára vezettem tekintetem, s egymás szemébe néztünk. A varázslatos pillanat tovább fokozódott. Lassan hajolt felém, a zene leállt, teljes csend letz. Mindenki minket nézett. Ajkait enyéimnek érintette, óhh, azok a puha ajkak. A bizsergés újra visszatért. Az idő megállt. Csak mi léteztünk. Ám mielőtt megcsókolhattuk volna egymást, az emberek, a ház, a zenekar, Justin... mindenki elntűnt. Csak egy éles fényt láttam.


Várom a komikat, tippeket, pipákat, feliratkozókat! <3